Több tízezer érdeklődő az ünnepi programokon

Forrás: MTI

Rendkívül népszerűek a március 15-i ünnepi programok, a rendezvényeken több tízezren vettek részt - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága. Az államtitkárság sajtóirodájának közleménye szerint a nemzeti lobogó felvonását több mint háromezren kísérték figyelemmel a Kossuth Lajos téren, a Múzeumkerthez tartó ünnepi menetben pedig csaknem ugyanennyien vettek részt. A Magyar Nemzeti Múzeum előtt mintegy tízezer ember gyűlt össze az ünnepi műsorra, majd a budai Várba tartó menethez több mint hatezren csatlakoztak. A családi programok nagy tömegeket vonzottak a Várba, ahol csaknem negyvenezren fordultak meg a nap folyamán. Nagy sikert aratott a parlamenti nyílt nap is, délután három óráig összesen hatezer ember látogatott el az Országházba, és a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a nyitva tartást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!