Tőkés Lászlóval és Toró T. Tiborral folytatott megbeszélést a kormányfő

Forrás: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök magánkihallgatáson fogadta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt védnökét, és Toró T. Tibor Néppárt-elnököt, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. ülésének keretében kedden, budapesti hivatalában – tájékoztatta a párt az MTI-t. A találkozó kiemelt témája a választások előtti romániai politikai helyzet volt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye szerint a megbeszélésen a Néppárt vezetői tájékoztatták a miniszterelnököt a választások előtti romániai politikai helyzetről. Kiemelték, most először nyílik lehetőség arra, hogy az RMDSZ mellett egy következetesen autonomista párt is bejuthasson a parlamentbe, a választási törvény "6+3-as", alternatív választási küszöbének köszönhetően. A kommüniké szerint a miniszterelnök továbbra is együttműködésre bíztatta az erdélyi magyar pártokat.

Tőkés László – a tájékoztató szerint – a közelgő parlamenti választások kapcsán a Máért ülésén arról beszélt: az RMDSZ egypárti kizárólagosságra törekszik, holott „a plurális egység az erős egység, a monolitikus egység az diktatórikus, törékeny egység". 1989 óta senki nem kényszerítheti a magyarságra ezt a monolitikus egységet - mondta.

Toró T. Tibor felszólalásában „történelmi esélynek" nevezte, hogy két magyar párt is bejuthat a bukaresti parlamentbe. Az alternatív választási küszöböt ismertetve elmondta: amennyiben egy párt jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben győznek, a párt az öt százalékos küszöb teljesítésétől függetlenül parlamentbe jut, és részesedik a mandátumok elosztásából. Biztos lesz magyar képviselő a parlamentben, de a Néppárt következetes, autonomista politikája révén hatékonyabb lesz a magyar képviselet – összegzett Toró.

A közlemény kitér arra is: a Néppárt elnöke három pontot javasolt a Máért zárónyilatkozatához. A dokumentum így támogatná az autonómiatörekvéseket, melyek „az egyetlen elfogadható közjogi megoldást nyújtják a külhoni magyar közösségek és a Magyarországgal szomszédos nemzetállamok közötti viszony hosszú távú rendezésére." A Máért továbbá Toró T. Tibor kezdeményezésére sürgetné, hogy a bukaresti kormány a 2005-ös együttes magyar-román kormányülés szellemében támogassa az erdélyi magyar egyetemi hálózat fenntartását, valamint üdvözölné, hogy a levélben szavazás útján lehetőség nyílik arra, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen a szavazati jogával.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!