Tovább növelheti a foglalkoztatást a 2014-es büdzsé

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a kedden elfogadott jövő évi költségvetés jelentős foglalkoztatást ösztönző intézkedéseket is tartalmaz.

Erről Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője beszélt újságíróknak. Hangsúlyozta, a rezsicsökkentés költségvetése kibővíti a kabinet munkahelyvédelmi akciótervét, a gyed extra bevezetésével pedig a nők foglalkoztatásában is új korszakot vezet be. A fideszes politikus szerint ezzel tovább bővülhet az idén 21 éves rekordon álló foglalkoztatás, hiszen a cél az, hogy minden munkakereső el tudjon helyezkedni. Emlékeztetett, a munkahelyvédelmi akcióterv egy éve segíti kisgyermekes édesanyákat, a pályakezdőket, a nyugdíj előtt állókat és alacsonyan iskolázottakat, a program pedig jövőre is egymillió munkavállaló foglalkoztatását támogatja.

Szólt arról is, hogy a gyed extra várhatóan 20 ezer édesanya foglalkoztatását segíti a következő évben, amit az állam 18,6 milliárd forinttal támogat. A nők 40 nevű program emellett az 55 év feletti munkanélküli nők foglalkoztatását mozdítja elő, amivel ezer nyugdíj előtti álló nő kaphat segítséget, összesen 1,5 milliárd forintos forrásból.

Szintén a 2014-es költségvetés fontos eredményeként említette, hogy a három vagy több gyermeket nevelő szülőket foglalkoztató munkaadók az eddiginél tovább, akár öt évig is kedvezményt vehetnek igénybe. A kormány a kibővített adókedvezményekre 50 milliárd forint többletforrást biztosít – fűzte hozzá Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője kitért a közfoglalkoztatásra is, amely szerinte képes lehet hosszú távon is segíteni a foglalkoztatást. Közölte, a téli időszakban 100 ezer alacsonyan iskolázott közfoglalkoztatott képzése fejeződik be, ezt követően pedig további 200 ezren kaphatnak munkát a Start munkaprogramban, amelynek költségvetési kerete 184 milliárd forint, míg a képzéseké 24 milliárd forint uniós támogatás.

Selmeczi Gabriella szerint mindezen intézkedések mellet a gazdaság jövő évben várható növekedése is tovább segítheti a foglalkoztatás bővülését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!