Tüntetésekre lehet szükség a romániai regionalizáció ellen

Forrás: MTI

Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint lehetséges, hogy tüntetésekre lesz szükség Erdélyben és Magyarországon a román hatalom „eszelős” regionalizációs tervei ellen.

Tőkés László csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a romániai közigazgatás tervezett átalakításáról szólva tragikusnak és fájdalmasnak nevezte, hogy az 1988-1989-es magyarországi nemzetpolitikai fordulat után negyedszázaddal "még mindig ott tartunk, hogy egy vértelen genocídium ellenében lehet szükség arra, hogy kimenjünk az utcára".  

Véleménye szerint valamennyi magyar párt és szervezet egyetért Erdélyben azzal: szükség esetén tüntetéseket kell szervezni az ellen, hogy az egész erdélyi térségi, települési közigazgatási rendszert, „hagyományos történelmi és földrajzi régiónkat” mesterséges határok mentén újraszabják.  

Mint mondta, amennyiben megszervezik a demonstrációkat, azt ugyanazzal a lelkülettel lehet csak megtenni, mint 25 évvel ezelőtt az erdélyi falurombolás ellen. Tőkés László hangsúlyozta, a tüntetést, mint demokratikus eszközt szükség esetén igénybe kell venni. Ma pedig már nem elég pusztán védeni az erdélyi magyar falvakat, hanem ki kell tűzni célul egész Erdély autonómiáját, ezen belül pedig az erdélyi magyarság széles körű önrendelkezését.  

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: ennek jegyében meghirdették az autonómia évét, mert szükség van arra, hogy az erdélyi magyar politika nemzetközi szinten is szövetségeseket találjon. Emlékeztetett arra, hogy Erdélyt bemutató kiállítást nyitottak meg szerdán Brüsszelben, és a régióról szóló tájékoztató könyvet is kiadtak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!