Tüntetők hatoltak be a Fidesz székházának udvarára

Forrás: MTI

Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára.

A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe nem jutottak be.    

Az MTI tudósítójával a helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe.    

A demonstrálók leültek az épület udvarán, ahol kifeszítettek egy „Az alkotmány nem játék” feliratú transzparenst. Többen papírlapokat akasztottak a nyakukba, amelyeken többek között „tisztességes kampányt, szabad választást”, „hajléktalannak lenni nem bűn”, „független igazságszolgáltatást”, „állami önkénytől mentes egyházakat”, valamint „szabad egyetemen szabad tanulást” feliratok olvashatóak.     

Néhány perccel akciójuk kezdete után fél tucat rendőrautó is a helyszínre érkezett. Az időközben kinyitott kapun rendőrök mentek be az udvarra, akik az egyik résztvevővel beszéltek a demonstráció céljáról.    

Egy rendőrautó a Lendvay utca sarkán összeütközött egy másik járművel.    

A rendőrség azt kérte a résztvevőktől, hogy ne menjenek be az épületbe, mert azzal szabálysértést követnek el.    

Az udvaron, az épület bejáratánál kisebb dulakodás alakult ki. Egy embert a rendőrök ölben vittek ki, mert a férfi megpróbált behatolni a székházba. A rendőrök azt mondták, hogy a fiatalember ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért őt megbilincselték és elszállították a helyszínről.    

Az egyik résztvevő újságírónak azt mondta, hogy azért szervezeték a hangsúlyozottan békés demonstrációjukat, mert tiltakozni akarnak az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Véleménye szerint annak elfogadásával minden magyar ember jogait korlátozni fogják. Kijelentette, addig akarnak a székháznál maradni, amíg „a gyalázatos módosítást”, vissza nem vonják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!