Új irányokat szabhatnak a nemzetpolitikának

Forrás: MTI

Két hónapon belül készülhet olyan előterjesztés a kormánynak, amelynek alapján dönthet a nemzetpolitika új irányairól – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a nemzetpolitikai intézményrendszer felállítása, a támogatáspolitika megalkotása után új irányokat kell szabni a nemzetpolitikának.  

Az államtitkár a legjelentősebb kihívások között említette a demográfiai helyzetet. A legfontosabb azt elérni, hogy minél több magyar gyermek szülessen Magyarországon és a Kárpát-medencében – jelentette ki, hangsúlyozva annak fontosságát is, hogy a megszületett gyermekek magyar óvodába, iskolába járjanak. Törekedni kell arra is, hogy a vegyes házasságban születettek magyar identitást szerezhessenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!