Új tanuszoda Tatán

<em>kdnp.hu</em>

Szép ajándékkal készül a tatai önkormányzat a kistérségben élő gyermekek számára. Közel két hónap múlva próbaüzemmel ugyanis beindul a tatai Kőkúti Általános Iskola mellett épülő új tanuszoda. Az új létesítmény a tatai diákokon kívül a kistérség valamennyi iskolás és óvodás korú gyermeke számára is nyitva áll. A 16 X 8,5 méteres medencével rendelkező, a mai korszerű igényeknek megfelelő uszoda az előzetes becslések szerint - naponta közel 300 általános és óvodás korú gyermeknek biztosítja majd az úszásoktatás lehetőségét.

A kistérségi tanuszoda program beindításával az a célunk, hogy a térségben ne legyen olyan gyermek, aki nem tud úszni – mondta Michl József polgármester. A tanuszoda egy sikeres pályázatnak köszönhetően és a tatai önkormányzat jelentős  támogatásával valósul meg. Tata és a kistérség kilenc településének régi álma tehát hamarosan megvalósul, hiszen a tanuszoda decemberben már próbaüzemmel várja az úszni tanuló gyermekeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!