Újabb áremelés

Forrás: Napi Gazdaság

Augusztus 1-jétől 5,5 százalékkal emeli a távhő díját a Főtáv Zrt. – értesült a Napi Gazdaságban. A napilap úgy tudja: erről kedden döntött a társaság igazgatósága, amely arról is határozott, hogy az alapdíjak nem változnak.

A lap számításai szerint egy átlagos méretű távfűtéses lakásban éves szinten havi 7-800 forintos drágulást jelent majd az emelés. A Főtáv szóvivője azt mondta, az új árak először a szeptemberi számlákban jelennek meg.

A cikkben olvasható az is, hogy a távhő drágulását a július elsejétől bekövetkezett 10 százalékos földgázáremelés indokolja. Szakértők szerint október elsején újabb, 10-15 százalékos földgázáremelés várható, ami azt jelenti, hogy karácsony környékén ismét drágul majd a távhő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!