Újabb gyanú Hunvald ellen

Forrás: MNO

Hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert két zuglói képviselő, az SZDSZ-es Killik Jenő és Kovács-Csincsák László MSZP-s frakcióvezető tanácsadói szerződései ügyében is – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyészség szerint – érdemi tevékenységük híján – több mint 17 millió forint kár érte a fővárosi VII. kerületi önkormányzatot.

A március 14-én hivatalból elrendelt nyomozásban az erzsébetvárosi ingatlanbotrány során, a VII. kerületi önkormányzatnál lefoglalt dokumentumok alapján az ügyészség a zuglói önkormányzatnál is házkutatást tartott. A lap információi szerint a vizsgálat kiderítette, hogy Hunvald György 2007. április 1-jén 2010. november 30-ig szóló, a városközponttal kapcsolatos tanácsadói szerződést írt alá Killik Jenő zuglói szabad demokrata politikussal.

A megállapodást 2008 decemberében (ekkor helyezték előzetes letartóztatásba Gál György VII. kerületi SZDSZ-es frakcióvezetőt – a szerk.) a felek megszüntették, azonban az ügyészség gyanúja szerint Killik az eltelt idő alatt nem végzett érdemi tevékenységet.

A teljes cikket a Magyar Nemzet mai olvashatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!