Újabb pozitív vélemény az ET szerdai döntése

Forrás: MTI

Az Alapjogokért Központ elemzése szerint újabb pozitív vélemény a magyar demokráciáról az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének döntése, amellyel lezárta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről folytatott különleges vizsgálatát.

A központ közleményében az áll: a szavazás tétje az volt, hogy a testület lezárja-e a 2013 óta, az egyes magyar törvényi átalakításokkal kapcsolatban folytatott úgynevezett nyomonkövetési eljárást, ezzel áldását adva a 2010 óta lezajlott közjogi változásokra, vagy továbbra is szorosan figyelemmel kövesse-e a magyar fejleményeket. Az ET határozata újabb pozitív vélemény a magyar demokráciáról, ami azt mutatja, hogy változóban van Magyarország közjogi átalakításának korábban egyoldalúan negatív nemzetközi megítélése - fogalmaztak.

A dokumentum ugyan több problémát is felvet a magyar jogszabályokkal kapcsolatban, ám azt is leszögezi, hogy ezek nem olyan súlyúak, hogy indokolt lenne az eljárás folytatása. Ezért bár a határozat felszólítja a magyar hatóságokat, hogy igyekezzenek megoldani a problémákat, ebbe a folyamatba az ET nem fog beleszólni.

Kiemelték: az eredetileg beterjesztett javaslathoz több, a megállapításokat súlyosbító módosítót is elfogadtak, de olyat nem, amely a végkövetkeztetést módosította volna. Pedig a szocialista frakció azt javasolta, hogy ne zárják le a nyomonkövetési eljárást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!