Újabb szállítmány érkezett egyéni védőfelszerelésekből

Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt 24 órában 750 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így 11240 van érvényben, tehát napról napra kevesebb a karanténban lévők száma, de ezek ellenőrzése folyamatos.

kdnp.hu – magyarnemzet.hu

A kijárási korlátozással kapcsolatban 3955 esetben kellett intézkedni a rendőröknek a hétvégén – ismertette a rendőr alezredes. A hétköznapokhoz képest többen szegik meg a korlátozásokat, de Budapesten nem tapasztaltak nagy szabályszegéseket – mondta. Büntetőeljárást eddig 241 esetben rendeltek el, a legtöbb ezek közül rémhírterjesztés.

Kitért arra is, tegnap két gép hozott egyéni védőfelszereléseket, ezek raktározását és készletezését folyamatosan végzik.

Müller Cecília elmondta, a hazánkban azonosított fertőzöttek száma 1984 főre nőtt, és elhunyt újabb tíz idős krónikus beteg. Ezzel 199 főre emelkedett az elhunytak száma, 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Jelenleg 811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, hatvanan vannak lélegeztetőgépen.

Hozzátette: a laborvizsgálatok száma is folyamatosan emelkedik. Már 48057 vizsgálatot hajtottak végre.

Müller Cecília elmondta: újabb mintavételezés történt a Pesti úton, így jelenleg 223 fertőzött van az intézményben, és közülük 19 dolgozó. Emellett 23-an haltak meg az otthonban, ahol 267 lakót vizsgáltak teszttel. Folyamatos a minták elemzése – mondta Müller Cecília, aki arról is beszélt, holnap fogják pontosan ismerni, milyen intézkedésekre van még szükség az otthonban.

A tisztifőorvos kijelentette megkapták az otthonnal kapcsolatos dokumentációt, és annak áttekintése után kiderült, hogy legalább egy hétig nem volt jelen orvos az intézményben, és nem tudta helyben vizsgálni a gondozottakat.

A tisztifőorvos szerint tovább vizsgálódnak az otthonban. Müller Cecília arról is beszélt, hogy a járvány lehetséges végére vonatkozó becslések matematikai modellekre épülnek, és még nem lehet ezek alapján jó hírt közölni.

Az elhangzott május 3-i dátum a jelenlegi becslések szerint a megbetegedések csúcsát jelentheti majd.

Ezután több napig ugyanannyi megbetegedés várható, és ez az időszak is hosszabb ideig tart majd.

Nem lehet megmondani, hogy biztosan meddig tart majd ez az időszak.

A humánerőforrást is biztosítani kell, ezt már hetekkel ezelőtt elkezdtük – folytatta Müller Cecília. Önkéntesnek már több mint ezren jelentkeztek, amiért köszönetet mondott a tisztifőorvos. Az új helyzet olyan készséget kíván meg, amelyre korábban nem volt szükség, épp ezért biztosítanak képzéseket is: már több mint 13 ezren jelentkeztek rá.

Sikeres vizsgát a tanultakból eddig 2822 orvos, 8800 ápoló és 659 önkéntes tett. Hozzátette: az önkéntes segédápolóknak és a lélegeztetést végző orvosoknak külön tananyag van, és elkezdődött a rezidensek speciális képzése is.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a modellszámítások szerint mondta a miniszterelnök azt, hogy május 3-ra tetőzhet a járvány, vagyis ekkorra kell készenlétben lennie az összes egészségügyi intézménynek. Továbbra is a zárt közösségek jelentenek magas kockázatot – emlékeztetett. Hozzátette, az írásbeli érettségik megtartásának a megfelelő szabályok betartásával nincs akadálya.

A mentőknek 55 gépkocsi áll rendelkezésre ahhoz, hogy elvégezzék a teszteket, amelyeket a háziorvosok kérnek.

Ezek a járművek nem a mentésből kerültek kivonásra, hanem többletkapacitást jelentenek – számolt be a tisztifőorvos.

Az újfajta koronavírus olyan közegben tud terjedni, amelyben van élet, és nedvesség is. A vízzel jellemzően nem terjed a vírus, mert ha belekerülne is, a vízben felhígulna, így az ivóvíz biztonságos. Müller Cecília elmondta, szennyvízből mutattak már ki koronavírust, de a lakosságot ez nem veszélyezteti.

Újságírói kérdésre a tisztifőorvos arról is beszélt, hogyha valaki egy háztartásban él családjával, akkor a vásárlásokat intéző személy hazaérkezés után mosson kezet.

A védendő, idős személyeket próbálják elkülönítve, másik szobában elhelyezni. Ha pedig több mellékhelyiség és fürdőszoba is van, azokat is külön használják.

A folyamatos ruhacserére és kézmosásra, valamint akár az otthoni maszk viselésre is felhívta a figyelmet Müller Cecília az idősek gondozása kapcsán.

Nem lehet kizárni, hogy a légkondicionáló berendezésen keresztül terjedjen a vírus, de ez nem jellemző – mondta Müller Cecília. A kórházakban, ahol súlyos állapotú betegeket kezelnek, nem javasolt a légkondicionáló használata, a lakosság körében pedig a szokásos karbantartásról nem szabad elfeledkezni. Nem jelentős a kockázata, hogy a klíma terjessze a vírust – mondta a tisztifőorvos.

Eddig 19 idősotthonban ütötte fel fejét a vírus, ebből 8 Budapesten van, de vidéki településeken is vannak ilyen intézmények.

Müller Cecília megjegyezte, számos intézményben csak egy-egy megbetegedés történt, az is az ápolók körében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!