Újra Ágh Péter a Fidelitas elnöke

Forrás: MTI

A küldöttek 90 százalék fölötti szavazataránnyal újabb két évre a Fidelitas elnökévé választották Ágh Pétert, akinek nem volt kihívója a szervezet vasárnapi debreceni tisztújító kongresszusán. A Fidelitast 2009 óta vezető politikus a küldöttek által leadott 336 érvényes szavazatból 303-at megszerezve folytathatja munkáját az Fidesz ifjúsági társszervezetének élén. Ágh Péter a 2013-ig tartó elnöki ciklusban két feladatot tart kiemeltnek: az ifjúság érdekeinek megjelenését a kormányzati munkában és a szervezetépítés folytatását a Fidelitasban.

A küldöttek megválasztották az ifjúsági szervezet alelnökeit is. A korábbi alelnökök közül Böröcz László (Budapest), Kérdő Zsuzsa (Hajdú-Bihar), Mihalovics Péter (Veszprém), Vizin Tamás (Bács-Kiskun), Vörös Ádám (Jász-Nagykun-Szolnok) és Zsiga Marcell (Borsod-Abaúj-Zemplén) maradt posztján. Új alelnökké választották Balogh Gergelyt (Fejér), Domonyi Lászlót (Bács-Kiskun), Karácsony Ádámot (Pest), Király Erzsébetet (Budapest), Komár Gergőt (Somogy), Magera Tibort (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Oroján Sándort (Heves), Rónaszéki Nórát (Békés), Várfi Andrást (Békés) és Vincze Ágnest (Budapest).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!