Vádat emeltek Keller László ellen

Forrás: MTI

Vádat emelt hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Keller László volt közpénzügyi államtitkár ellen hivatali visszaélés miatt. Az ügyészség közleménye szerint a Miniszterelnöki Hivatal egykori közpénzügyi államtitkára, volt országgyűlési képviselő 2004-ben indított vizsgálatakor jogellenesen adatokat gyűjtött a Somogy megyében 2001-től történt vadászatok ügyében. Ennek során egyebek mellett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, a megyei földművelésügyi hivataltól és vadászati társaságoktól okiratokat kért be. Ezekben a főügyészség szerint olyan személyes adatok voltak, amelyekből következtetni lehet az érintettek személyére, vadászati szokásaira, személyi kapcsolataira, anyagi helyzetére, esetleg gazdasági, politikai kapcsolatrendszerére.
   
A Központi Nyomozó Főügyészég közleményében kifejtette: az elkövetéskor hatályos jogszabályok szerint az államtitkárnak nem volt jogosultsága az adatok megismerésére, azokat az érintettek hozzájárulása nélkül, jogszabályi felhatalmazás és törvényes cél hiányában kezelte. Az adatokat hivatalos személyként, hatósági eljárás látszatát keltve kérte be azzal a céllal, hogy hatáskorét túllépve jogtalan vizsgálatokat folytasson, és azokat politikai célokra felhasználhassa.
   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!