Valamelyest mérséklődött a népességfogyás

kdnp.hu
Forrás: KSH, MTI

Több gyermek született, és a halálozások száma is emelkedett 2012 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest; a becsült lélekszám 9 millió 939 ezer volt az időszak végén – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb tájékoztatójából.

Az előzetes adatok szerint 2012 első hét hónapjában 51.583 gyerek született, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 77.418 volt, 1,2 százalékkal haladta meg a 2011. január-júliusi időszakit.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, a 2011. január-júliusi 26.707-tel szemben 2012 első hét hónapjában 25.835 főt tett ki.

 A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 19 ezerrel csökkent.

 A KSH szerint a házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idén az első hét hónapban ismét csökkent. A márciusi és júniusi emelkedés mellett az év többi hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban.

A legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor több mint 16 százalékkal csökkent a házasságkötések száma az előző év azonos hónapjához képest.    

Összességében 2012 első hét hónapjában 18.962 házasságot kötöttek, 1.047-tel, 5,2 százalékkal kevesebbet, mint egy éve.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!