A valós tények ismerete nélkül bélyegzik meg Magyarországot

Forrás: MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra kéri az ENSZ tisztségviselőit, hogy ne egyoldalú médiatudósítások alapján minősítsék a magyarországi helyzetet. A tárca közleményében arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az al-Dzsazíra pánarab hírtévének adott szombati interjújában kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, ahogy a magyar kormány kezeli a menekülthelyzetet. A KKM erre közölte: sajnálatos, hogy az ENSZ egyik legfontosabb tisztségviselője a valós tények ismerete nélkül alkot véleményt a magyarországi eseményekről. A magyar rendőrök nem ártatlan menekültek, hanem olyan agresszív bűnözők ellen használtak könnygázt és vízágyút, akik hosszú időn keresztül támadták őket kövekkel és betondarabokkal – írták.

A tárcánál úgy fogalmaztak: „szívesen hallottuk volna a diplomata álláspontját a hazájuk határát védő, megsérült rendőrök jogainak érvényesüléséről is”. A közleményben arra is kitértek, hogy az 1956-tal vont párhuzam hamis, hiszen akkor a magyar menekültek tisztelték a fogadó országok jogszabályait, együttműködtek a hatóságokkal és nem dobálták kövekkel a fogadó országok rendőreit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!