Változatlanul a kormánypártokat támogatja a többség

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az elmúlt negyedévben egyetlen parlamenti párt támogatottsága sem mozdult el számottevően, egyedül a bizonytalan szavazók aránya növekedett – olvasható a Tárki legfrissebb, júliusi pártpreferencia-kutatásának eredményében. A felmérők a legutóbbi, áprilisi pártpreferencia-kutatáshoz képest a pártok támogatottságában csak statisztikai hibahatáron belüli elmozdulást találtak.

A teljes népességen belül a kormánypártok áprilisban 23 százalékos, júliusban 22 százalékos támogatottságot élveztek, míg a legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Jobbik, 14 százalékos áprilisi és 13 százalékos júliusi eredménnyel.

A baloldali kihívók támogatottsága is stagnál: az MSZP-é az áprilisi 10 százalékot követően júliusban 11, a Demokratikus Koalícióé 5 százalék után 4, az LMP 3 százalék után 2, az Együtté és a Párbeszéd Magyarországé külön-külön 1 százalék volt mind tavasszal, mind pedig most nyáron. Egyéb pártok összesen 2 százaléknyi szavazatot kaptak áprilisban és 1 százaléknyit ebben a hónapban.

A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP pártszövetség az április 38 százalék után júliusban 39, a Jobbik pedig mindkét hónapban 24 százalékot kapott.

A baloldali pártok közül az MSZP tavasszal 17, most 19 százalékot érne el a pártválasztók körében, a Demokratikus Koalíció 9 után 8, az LMP 5 százalék után most 4 százalékon áll. Az Együttre a tavaszi 1 után 2 százalék szavazna, a Párbeszéd Magyarországért pedig maradt 1 százalékon. Egyéb pártok áprilisban összesen 4 százaléknyi szavazatot kaptak volna, ami júliusra 2 százalékra csökkent.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!