Van törvényi háttér a miniszterelnökök felelősségvonására

Forrás: hirtv.hu

A jelenlegi büntető törvénykönyv (Btk.) tartalmazza azokat a tényállásokat, amelyek alapján megfelelő bizonyítékok esetén felelősségre lehet vonni volt miniszterelnököket az államadósság növekedése miatt – fejtette ki Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír Televízió Rájátszás című műsorában arra a felvetésre reagálva, hogy ügyvédi vélemény szerint nincs szükség törvénymódosításra ahhoz, hogy büntetőjogilag is felelősségre lehessen vonni korábbi miniszterelnököt Magyarország eladósítása miatt. A miniszterelnök-helyettes arra a kérdésre, hogy mi számíthat bűncselekménynek az ország eladósításának ügyében, azt mondta: ilyen lehet például a nem valós adatszolgáltatás, a közpénzekkel való hűtlen, illetve hanyag kezelés.

Kitért arra is, hogy közvádas bűncselekmények esetén a parlament a szokásjog alapján általában kiadja a képviselőt, magánvádas bűncselekmény esetén pedig fenntartja a mentelmi jogot. A szándékosság bizonyításáról szólva közölte: nemcsak az egyenes szándék minősül szándékosságnak, hanem az úgynevezett eshetőleges szándék is. Vagyis az, amikor valaki látja ugyan, hogy a cselekedetének melyek lesznek a következményei, de – ahogy fogalmaz a büntetőjog – könnyelműen bízik azok elmaradásában. „Vagyis tudja, hogy baj lesz, de úgy gondolja, hogy ezt úgyis meg fogja úszni, ebben az esetben ugyanúgy megállapítható a szándékosság, ha vannak erre vonatkozó bizonyítékok” – mondta Navracsics Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!