Varga Judit: A kormány az áldozatok mellett áll

A kormány az áldozatok mellett áll - jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.

kdnp.hu – MTI

Varga Judit elmondta: a nők, a gyerekek, a családok védelmének további erősítése érdekében a kormány szeretné elősegíteni az együttműködést a védelmi rendszerben résztvevő különböző - állami és nem állami - szervezetek között. Ez a célja a civil szervezetek képviselőinek részvételével megtartott csütörtöki ülésnek is - tette hozzá.

A kormány azonnal reagált a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás közelmúltbeli tragikus eseteire, például a feltételes szabadságra bocsátás és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosításával - folytatta -, de általában nincs jogalkotási kényszer. Semmi szükség a törvények szaporítására, elsősorban a meglévő jogszabályok hatékonyabb alkalmazása, a rendszerben lévő lehetőségek jobb kihasználása a fontos, és csak ha feltétlenül szükséges, akkor alkotnak újabb jogszabályokat - hangsúlyozta a miniszter.

Az első feladat az érintett szervezetek jobb együttműködésének, az áldozatokhoz való empatikus hozzáállásnak és az információáramlásnak a javítása - közölte. Azért is szükség van erre, hogy az érintettek tisztában legyenek azzal, hová fordulhatnak segítségért. Főként a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, a kapcsolati, családon belüli erőszak, a kapcsolattartás és a jogellenesen külföldre vitt gyerekek hazahozatala terén keresik a különböző intézmények, szervezetek közötti jobb koordináció lehetőségét - mondta Varga Judit.

A minisztérium a csaladjog [kukac] im [pont] gov [pont] hu (csaladjog[at]im[dot]gov[dot]hu) e-mail címre várja az ezzel a témával kapcsolatos javaslatokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!