Vasárnap a Millenárison lesz a Fidesz kongresszusa

Forrás: MTI

A Fidesz vasárnap tartja XXIV. kongresszusát, a Millenáris parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt. A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt, így várhatóan a következő két évben is ő irányítja majd a Fideszt. A négy alelnöki poszton sem valószínű változás, ez alapján várhatóan továbbra is alelnök marad Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály.

A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszus a házigazda II. kerületi polgármester, Láng Zsolt köszöntőjével kezdődik, majd beszámolókat hallgatnak meg és fogadnak el a küldöttek. Kövér László ismerteti a választmány, Kósa Lajos az elnökség, Lázár János az országgyűlési képviselőcsoport, Kósa Ádám pedig az európai parlamenti frakció beszámolóját. A tervezett napirend szerint felszólal majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, majd a kongresszus a megválasztott pártelnök beszédével ér véget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!