Védetté nyilvánítják Munkácsy Mihály Golgotáját

Forrás: MTI

A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája – mint elsőfokú hatóság – elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását. Ennek értelmében az alkotásra végleges kiviteli tilalom vonatkozik, a tulajdonos a mű őrzési helyének megváltoztatását köteles bejelenteni.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel - amelynek szabályai ugyanazok, mint az állandó védettségnek - nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik. Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!