Veszélyben a jövő évi kenyerünk?

Forrás: MTI

Sorra mondják fel a kereskedők a termelőkkel kötött szerződéseket, ma már csak a kialkudott ár felét hajlandók adni a napraforgóért és a kukoricáért – írta hétfőn a Somogyi Hírlap. Szabó Tamás, a Magosz megyei elnöke szerint elindult egy igen kedvezőtlen folyamat; vannak, akik megpróbálnak kibújni a szerződések alól, emiatt sok termelő könnyen csődhelyzetbe juthat.

Nem jutnak pénzükhöz a gazdák, így sokan nem tudják elvetni a gabonát; veszélybe kerülhet az ország jövő évi kenyere – állítja Barkóczy Gellért, a kisgazdapárt (FKGP) megyei elnöke.

Szabó Tamás, a Magosz megyei elnöke szerint elindult egy igen kedvezőtlen folyamat; vannak, akik megpróbálnak kibújni a szerződések alól, emiatt sok termelő könnyen csődhelyzetbe juthat.
Exner Zoltán, az agrárkamara elnöke úgy fogalmazott: a jelenlegi piaci anomáliák fő okát a termelők szervezetlenségében és a kereskedelmi koncentrációban kell keresni. Alapvető érdek, hogy a termelők összefogjanak – hangsúlyozta a megyei napilapnak adott nyilatkozatában a kamara elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!