Visszahelyezték Móricz Zsigmond szobrát a körtérre

Forrás: MTI

Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester Móricz életútját, írói pályafutását felidézve arról beszélt, hogy munkássága a fővároshoz kötötte, értékei Budapest történetében is pótolhatatlan kincsként vannak jelen.   

A főpolgármester Ady Endre szavait idézve azt mondta, Móricz hősei a magyarság erejét és akaratát példázzák és azt a reményt keltik, hogy ez a nép képes magát kiverekedni minden bajból és képes magának kiverekedni a demokráciát is. „Ez a remény ma is él bennünk, időszerű maradt” – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve, az író emlékét őrizni kötelesség.   

Szólt arról, hogy Móricz Zsigmond szobrát – amely a tiszacsécsei másolata – 2004-ben helyezték el a tér sarkán, majd a metróépítés miatt 2008-ban el kellett bontani. A négyes metróval párhuzamot vonva azt mondta, a szobor sorsa is egy ideig elveszni látszott, de végül helyreállították. Mint mondta, megszépül a tér, elindul a metró, a Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész által készített szobor pedig a helyére kerül.   

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere hangsúlyozta, a városrész igyekszik emléket állítani a nyugatosoknak, a körtér 1945-ben vette fel Móricz Zsigmond nevét. Elmondta, a kerületnek fontos, hogy igazi kulturális központja legyen Dél-Budának, ezért a szobor mögött épül a közösségi funkciókat kapó Gomba épület és a Bartók Béla úton is több kulturális intézmény nyílt. Hozzátette: Móricz Zsigmond megtalálta méltó helyét a téren.  

Szilágyi Zsófia, a Móricz Társaság elnöke a szobor áthelyezésére utalva azt mondta, Móricz életében is sokat költözött, s ha most mozdulatlan is, szobrok, utcák, iskolák, ösztöndíjak névadója, művei jelennek meg, konferenciákat rendeznek róla. Úgy vélte, divatba jött a Budapestet megíró Móricz is, akinek műveivel bejárhatók a főváros bizonyos részei.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!