Visszásságokat talált az ombudsman

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI</p>

Több alkotmányos visszásságot is talált az ombudsman a múlt évi október 23-ai nemzeti ünnepen a rendőrség tevékenységében; Szabó Máté ma közzétett jelentésében egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a rendőrök nemzetiszín szalag vagy nyakban lógó síp miatt igazoltatták az embereket.  Szabó Máté szerint ezért a véleményüket ilyen módon kifejezők igazoltatása „egy megítélés alá esik a vélemény közlésének előzetes betiltásával, vagyis a cenzúrával”.
   
A jelentés kitér arra is, hogy október 23-án azonban volt olyan rendezvény, amelynél a szervezők határozott kérése ellenére a rendőrök a beléptető kapuknál, illetve azok közvetlen előterében igazoltattak, csomagokat és ruházatot vizsgáltak át. Ezzel összefüggésben Szabó Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény, az ott tartózkodók biztonságának védelme, a gyülekezés békés jellegének fenntartása a törvény szerint a rendező kötelezettsége, a rendőrség pedig csak felkérésre működik közre.
   
Az Országgyűlési Biztos Hivatalának munkatársai, akik több rendezvényen is megjelentek, azt tapasztalták, hogy „bár a tömegkezelési feladatokat megelőző eligazításokon rendszeresen felhívják az állomány figyelmét az azonosító számok megfelelő felhelyezésére a rendezvényeket biztosító rendőrök ebben meglehetősen kreatívak”.
   
Az ombudsmani hivatal közlése szerint az alapvető jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása, valamint az országosan egységes jogalkalmazás érdekében Szabó Máté az Országgyűléshez, a szakminiszterhez és az országos rendőr-főkapitányhoz fordult.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!