Visszavonta béremelési ígéretét a kormány

Forrás: Magyar Hírlap

Meghökkentőnek tartja a kormány magatartását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Először jelentős mértékű jövedelemnövelést ígértek a szocialisták a pedagógusoknak, majd utána váratlanul visszaléptek az ígéret teljesítésétől.  
 
Elfogadhatatlannak tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete minden olyan költségvetési javaslatot, amely rontaná a közoktatás feltételeit és az ebben a szférában dolgozók élet- és munkakörülményeit. Az érdekvédelmi szervezet már azt is üdvözölte, hogy elképzelhető, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, jövőre nem csökkenti a kormány a normatív támogatás összegét. Ugyanakkor a PDSZ szerint továbbra is elégtelen a közoktatás finanszírozásának mértéke.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete meghökkentőnek tartja, hogy noha az elmúlt évek súlyos megszorításai után a kormányzat jelentős mértékű jövedelemnövekedést ígért a pedagógusoknak, váratlanul visszalépett ettől. A PDSZ szerint a kabinet tavaly több mint harmincmilliárd forintot spórolt meg, és ennek csak csekély részét akarja a közoktatásba visszatenni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!