A VMSZ jelenleg nem kíván részt venni az új szerb kormányban

Forrás: MTI

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelenleg nem kíván a szerb parlamenti többség része lenni, de konstruktív együttműködésre törekszik a hamarosan megalakuló új kormánnyal – jelentette ki Pásztor István hétfőn Szabadkán Ivica Dacic kormányfő-jelölttel, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnökével folytatott megbeszélését követően. A VMSZ ugyan egyetért az új kormány legfőbb célkitűzéseivel, ennek ellenére – elsősorban regionális helyi érdekek miatt – nem kíván a parlamenti többség része lenni – mondta a vajdasági tartományi parlament elnöki posztját is betöltő politikus Ivica Daciccsal tartott közös sajtótájékoztatóján.

A 250 tagú egykamarás szerb parlamentben öt képviselői hellyel rendelkező VMSZ konstruktív ellenzéki szerepre készül, azokat a kezdeményezéseket, melyek egybevágnak a párt értékrendjével és a vajdasági magyarság érdekeivel, támogatni fogja – hangsúlyozta Pásztor István. A pártelnök kifejtette, a VMSZ álláspontja a pillanatnyi helyzetre vonatkozik, és elképzelhető, hogy a négyéves parlamenti ciklus során megváltozik.

Ivica Dacic elmondta, az elmúlt két, két és fél évben sikeres volt az SPS és a VMSZ együttműködése, ezért is ajánlotta föl a parlamenti többségben és a kormányban való részvételt a kisebbségi pártnak. Ugyanakkor elfogadja, hogy regionális és helyi érdekekre hivatkozva ezt a VMSZ visszautasította, ennek ellenére továbbra is nyitva áll az ajtó az együttműködés előtt. A politikus hangsúlyozta, az új kormány nem kirakatszerepet szán a kisebbségeknek, valódi együttműködésre törekszik a nemzeti közösségekkel.

A szerb kormányfő-jelölt közölte, telefonon már egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ahogy más szomszédos országok vezetőivel. Mint mondta: elégedett a szerb-magyar kapcsolatokkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!