Zarándokút Rákóczi Ferenc életének főbb állomásaira

Forrás: MTI

Háromnapos zarándokút indult Szlovákiába és Kárpátaljára, ahol Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait keresik fel azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett történelmi vetélkedőn. A program szerint a 40 tagú diákcsoport és a kísérők Balassagyarmat, Budapest, Eger, Kalocsa, Mór, Nyíregyháza, Rimaszombat és Szentendre településekről érkeztek, majd együtt indultak útnak, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékhelyeit, életének főbb helyszíneit felkeressék és megkoszorúzzák.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a csoport vezetője az indulás előtt az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a Keresztény Élet című hetilap szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a Lakiteleki Eötvös Iskola Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc élete és kora címmel csapatversenyt hirdetett a Kárpát-medencei általános iskolás és középiskolás korú fiataloknak.

Lezsák Sándor elmondta, hogy három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elérő csapatokat hívták meg, felkészítő tanáraikkal együtt a 2015. márciusban megrendezett középdöntőre és döntőre, a Lakitelek Népfőiskolára. A legjobb eredményt elérő kilenc csapat kísérőikkel együtt meghívást kapott a Rákóczi zarándokútra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!