További országokkal bővülhet a hadsírgondozó együttműködés [+videó]

További országokkal bővítené hadisírgondozói együttműködését Magyarország – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában. Jelenleg Magyarországnak kilenc országgal van hadisírgondozói együttműködése, de világszerte 54 országban vannak eltemetve magyar katonák.


Simicskó István honvédelmi miniszter, a KDNP alelnöke

Simicskó István közlése szerint Magyarországnak kilenc országgal van hadisírgondozói együttműködése, de világszerte 54 országban vannak eltemetve magyar katonák.

A honvédelmi minisztert elsősorban arról kérdezték, hogy a napokban Oroszországban második világháborús emlékműveknél és a két magyar központi katonatemetőben is lerótta kegyeletét a Don-kanyarnál tett kétnapos látogatásán.

Oroszország és Magyarország között 1995 óta van hadisírgondozási – a miniszter szavai szerint példaértékű – együttműködés. Simicskó István azt mondta: az orosz fél tisztességesen áll hozzá a kegyeleti diplomáciához, méltó körülmények között nyugszanak az ott elesett magyar katonák és munkaszolgálatosok.

Elmondta, több mint 207 ezer katona ment ki a Don-kanyarba, közülük mintegy 125 ezer elesett, megsebesült vagy eltűnt. A rudkinói temetőben csaknem 20 – a közelmúltban vésette fel az ottani márványtáblákra a Honvédelmi Minisztérium.

A miniszter azt is elmondta, hogy a voronyezsi kormányzóval is sikerült tárgyalni, és arról egyeztettek, hogy jövőre, a doni áttörés 75. évfordulóján – az Isonzó Expresszhez hasonló – Doni Expresszt indítanának.

Simicskó Istvánt kérdezték a Szolnokon zajló nemzetközi hadgyakorlatról is, amelyre szerdán Áder János államfővel együtt látogatott ki. A többnemzeti hadgyakorlaton egy esetleges terrortámadást szimuláltak. A miniszter elmondta: a terrorizmus manapság már napi hír. Példaként említette, Nagy-Britanniában oktatófilmmel készítik fel az embereket, hogy mit kell tenniük terrortámadás esetén.

„Bárhol, bármikor bekövetkezhetnek terrortámadások” – emelte ki a miniszter, hozzátéve: a rendőrök, terrorelhárítók mellett, ha nagy a baj, katonákra, elsősorban a különleges műveleti erőkre is szükség lehet.

A korábban zászlóalj szintű erőt mostanra ezreddé bővítették, és az a terv, hogy dandárszintre emeljék – mondta Simicskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!