Bölcsődékkel együtt igazán sikeres a gyed extra

A magyar bölcsődei rendszer megadja az anyáknak a valódi választás szabadságát - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a bölcsődék országos napja alkalmából rendezett ünnepségen.

kdnp.hu – MTI, hirado.hu

Novák Katalin a Magyar Bölcsődék Egyesületének rendezvényén azt mondta, a gyed extra bevezetése megteremtette ugyan a lehetőséget arra, hogy akár hat hónap után visszatérjenek a munkaerőpiacra az anyák, ez azonban nem lenne lehetséges a bölcsődék nélkül, amelyek hozzájárulnak a női foglalkoztatás növeléséhez, valamint a munka és a család egyensúlyának megteremtéséhez is.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2017-ben bevezették az új bölcsődei rendszert, amelynek köszönhetően sokkal több településen van már bölcsőde, valamint az új típusú intézmények létrehozásával rugalmasabbá is vált az ellátás. Emellett a rendszer bővítésével egyre többen tudnak helyben munkát találni, így a kisebb települések megtartóereje is növekedhet – tette hozzá.

Milliárdos fejlesztések

Elmondta azt is, hogy 2020-ig 100 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a bölcsődék fejlesztésére, ezen felül hatmilliárd forintot fordítanak kifejezetten a munkahelyi bölcsődékre.

Novák Katalin kitért arra: a közelmúltban „fókuszba” kerültek a bölcsődék, mindenki felismerte, hogy szükség van rájuk, és az elmúlt 165 évben ritkán volt akkora a bölcsődei szakma presztízse és elismertsége, mint most. A bölcsődében olyanok dolgoznak, akik „szerelemmel és elhivatottsággal” végzik munkájukat, ebből azonban „nem lehet kenyeret venni” – fogalmazott Novák Katalin.

Nőtt a pedagógusi bér

Hozzátette: bíznak azonban abban, hogy egyre kevesebben vannak, akiknek a hivatásuk helyett egzisztenciális problémákkal kell foglalkozniuk, hiszen a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőknek a pedagógus-életpályába emelés hatására 63 százalékkal, azaz átlagosan nettó 73 ezer forinttal nőtt a bérük, de a középfokú végzettségű kisgyermeknevelőknek is emelték a bérét, átlagosan több mint 30 százalékkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!