Az Úrnapja (Corpus Christi) katolikus főünnep az eukarisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösd vasárnap után két héttel tartják, jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. Elsősorban katolikus ünnep, de az Anglikán Szövetség tagegyházai közt is ismert és ünnepli az Ókatolikus Egyház, valamint a latinizált keleti katolikus egyházak is. Erdő Péter bíboros úrnapi szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában június 6-án 10 órakor, melynek keretében felszenteli a templom új Oltáriszentség-kápolnáját.
A XII. században nagyon elterjedt Berengar Tours-i kanonok (†1088) tévtanítása az Eucharisztiáról: tagadta Krisztus jelenlétét a kenyér és bor színében, és csak jelképes jelenlétet vallott. Ebben a légkörben nagy jelentősége volt annak a magánkinyilatkoztatásnak, amelyben Szent Julianna ágostonrendi szerzetesnővér részesült. Az Üdvözítő azt a szándékát közölte vele, hogy a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön külön ünnepe legyen Krisztus Testének és Vérének. 1246-ban ünnepelték meg először Úrnapját Lüttich városában. IV. Orbán pápa (1261–64) csak akkor rendelte el az ünnepet, amikor 1264 nyarán tudomására jutott, hogy Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a Szentostya vérezni kezdett.
A barokk korban erősödött meg az Úrnapi körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt. Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök viszi díszes baldachin alatt. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítenek, és négy oltárnál állnak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvas fel a pap, majd áldást ad.
Gondolatok az olvasmányhoz (Ter 14,18-20)
Régi szép idők! Egy emberben jól megfért az egyház és az állam. Melkizedek a politeista világban nem valamelyik Istennek a papja, hanem „az Isten papja”. Ugyanez a személy, ugyanakkor a fölséges Isten által kiválasztott és felkent király. Felkent pap és felkent király. Egyszerre lett király és pap? Ki tudja? De az biztos, hogy „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” (Jak 1,17) Az is igaz: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte.” (Róm 13,1)
Vallom, hogy egy nemzetnek van nemzettudata, ha mentálisan egészséges egy nemzet. Miért következik be tudathasadás egy nemzet tudatában? Hiszen a fentiekből következik, hogy a király is, a pap is Isten és a nemzet, a nép, az ország szolgája. Miért fordulhat szembe a pap (egyház) a királlyal (az állammal)? Miért él az a tudat az emberekben, hogy az állam profán, az egyház pedig szent?
Poláris a világ, kétségtelen. Talán ennek tükre az az ellentét, látszólagos szembenállás, ami állam és egyház között van. Ha majd eljön a földi „Kánaán”, bizonyára úgy lesz, mint Melkizedek korában: két keze volt Melkizedeknek, az egyik a királyé, a másik a papé, összetette kezeit, és így imádkozott a magasságbeli Istenhez.
Az se kerülje el figyelmünket, hogy Melkizedek Sálem királya volt, és ennek jelentése: béke.
Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 11,23-26)
Még tudni is jó volna, mit takar Pál apostolnak ez a kijelentése az utolsó vacsorára, a szentmisére, az Eucharisztiára, az Oltáriszentségre vonatkozóan: „én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek”. Miért volna jó ezt tudni? Mert többet értenénk az „áldozat” szerepéből a világ, az emberiség életében. A misztériumnak milyen fönséges és mégis felfogható gazdagsága van csak ebben az egyetlen mondatban, melyet az Úr Krisztus fogalmaz meg: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek.” Ha önmagukban elemezzük ezeket a szavakat, azok mindegyike külön is misztérium.
„Vegyétek!” – Ő, aki mondja, gazdag. Ő tudja mit tesz. Ő tudja, hogy én szegény vagyok. Ő figyelemre méltat engem. Ő méltat engem arra, hogy gazdagságában részesítsen. Ő tudja, hogy képes vagyok általa gazdagodni. Ő tudja, hogy mi összetartozunk, és együtt őhozzá tartozhatunk.
„egyétek!” Ő tudja, hogy az étkezés általában könnyen megy a természetben, de azt is tudja, hogy mélységes misztérium az étkezés. Ő tudja, hogy amit megeszünk, azzal eggyé leszünk. Ő tudja, hogy az étkezés által építkezünk. Ő tudja, hogy az étkezés által látszólag csak testünket építjük, holott ezáltal jut el az anyagi lét egy magasabb létrendbe. Ő tudja, hogy a mi emberi létünk Őáltala jut el egy magasabb létrendbe. Ezért adja magát eledelként nekünk.
„ez az én testem” Ő tudja, hogy kenyér van a kezében, amikor azt mondja: „ez az én testem”. Azt is tudja, hogy az a kéz az ő teste, amellyel a kenyeret nyújtja. Ebből következően azt is tudja, hogy mi képesek vagyunk felfogni, hogy van valamiféle azonosság a kenyér és az ő emberi teste között.
„értetek” Ő tudja, hogy kenyeret mi találunk majd holnap is és évezredek multán is. Ő azt is tudja, hogy Ő azt a testet, melyet azonosít a kenyérrel, holnap áldozatul adja. Értünk adja áldozatul. Az áldozatban Ő úgy lesz (van) jelen, hogy átéli a kínokat, a szenvedésnek azt a mélységét, mely elviszi a testet, az emberi testet, ezt az önmagában is mélységes misztériumot a halál mélységes misztériumáig, és a halál mélységes misztériumán keresztül a feltámadás magasságos misztériumáig, az új élet fönséges misztériumáig. Teszi mindezt azért, hogy nekünk is részünk legyen ebben az új életben.
Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 9,11-b-17)
Pedagógia van a kenyérszaporításban. Ebből a pedagógiából az emberek általában az első szintig jutnak el. Az első szint az, hogy ha éhes vagyok, nem feltétlenül pénz vagy munka kell ahhoz, hogy jóllakjam. Elég hozzá egy csoda. És a legtöbb ember megreked ezen a szinten, a csodára való rácsodálkozás szintjén. Pedig van egy következő szint: megértek valamit az élet és az étkezés összefüggéséből. Majd megértheti az ember azt is, hogy mi a testi élet Istentől kapott csodája. De oda is eljuthat az ember, hogy megérti az összefüggést a Krisztus által nyújtott kenyér és az örök élet között. Erről beszélt Kafarnaumban, amiről János evangéliumában olvashatunk, a hatodik fejezetben.
