1300 egyházi tábor, zarándoklat, kirándulás várja nyáron a fiatalokat

Idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.

Kiss Zsolt nyírbátori görögkatolikus parókus (balra), Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője (középen) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (jobbra) Szerencsen a Rákóczi-várban tartott sajtótájékoztatón 2021. július 30-án (Fotó: MTI / Vajda János)

Soltész Miklós újságíróknak azt mondta: ezek a programok a nemzettudatot erősítik, a gyerekek megismerkedhettek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével, ellátogathattak Tokajba, Boldogkőváraljára és Vizsolyba is, ahol többek között templom- és várlátogatásokon, valamint élményalapú történelemórákon vehettek részt.

Ez a tudás lassan le fog ülepedni bennük és később hazájukat szerető, adott esetben keresztény hívő vagy a kereszténységet tisztelő felnőttekké válhatnak – fogalmazott.

Szerencsi tábor

Soltész Miklós hangsúlyozta, Nyugat-Európa gazdasági és életszínvonal tekintetében ugyan magasabb szinten van, de kultúráját és kereszténységét egyre inkább elveszíti. A mi gyermekeinknek azt szeretnénk bemutatni, ami ennek a térségnek, Közép-Európának és a balkáni térségnek a sajátja, azaz a sokfélesége ellenére mégis egyirányba mutató évszázados kulturális, vallási és történelmi hagyományt – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, hozzátéve, ezek a programok és a táborok mind-mind ezt a lehetőséget szolgálják.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, az egyházi táborok példái annak, hogy a koronavírus-járvány után az élet és a gazdaság újraindult Magyarországon, valamint felélénkült belföldi turizmus.

Szerencsi tábor

A térségbe egyre könnyebben és gyorsabban lehet eljutni, köszönhetően az infrastrukturális fejlesztéseknek - emelte ki a képviselő. Megjegyezte, hogy elkezdődött a 37-es főút négysávosítása Szerencs és Gesztely között, felújítják a tokaji hidat, a Kopasz-hegy körül pedig megépül az a kerékpárút-hálózat, melynek segítségével Nyíregyházától egészen Szerencsig, illetve Mádig lehet majd kerékpározni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!