1,8 milliárd forint templom-fejújításra Somogyban és Zalában

Zala megyében 823 millió forintból 54 településen 58 templom újulhat meg a templom-felújítási programban, míg Somogy megyében 61 településen 72 templom újulhat meg 1,022 milliárd forintból – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön.

Soltész MiklósSoltész Miklós a Zala megyei Homokkomáromban úgy fogalmazott: üzenetértékű, hogy miközben Nyugat-Európában templomokat rombolnak le, alakítanak át mecsetté, Magyarországon templomfelújítások zajlanak.

Miközben a világ „kifordult magából”, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megőrizzük a keresztény értékeket – tette hozzá. Olyan „letűnt, szélsőséges ideológiákkal” bombázzák a magyarokat, amelyek ellentétesek a keresztény parancsolatokkal, sőt azokat a gyökereket próbálják elszaggatni, amelyek Európát évszázadokon át megtartották – mondta az államtitkár.

Példaként említette, hogy olyan döntések születnek uniós szinten, amelyekkel azért akarnak meg Magyarországtól pénzeket elvenni, mert védeni kívánjuk a gyermekeinket.

Soltész Miklós

A magyar templom-felújítási program végrehajtására a kormány 26 milliárd forintos keretet hagyott jóvá, amelyből Magyarországon 1400, a Kárpát-medence magyarlakta területein pedig 400 templom és imaház megújítását támogatják.

Manninger Jenő (Fidesz) zalai országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón azt emelte ki: az általa képviselt választókerület zömmel kistelepülésekből, falvakból áll, amelyek jelentős része a Magyar falu programból is kapott támogatást.

Cseresnyés Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, államtitkár úgy fogalmazott: a templomfelújítások nemcsak a hitélet színtereit újítják meg, de jelentősen növelik egy-egy település turisztikai vonzerejét is.

 

61 településen 72 templom újulhat meg Somogyban

A magyar templomfelújítási programban Somogy megyében 61 településen 72 templom újulhat meg 1,022 milliárd forintból - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Kéthelyen.

Soltész Miklós a szőlőhegyi kápolnánál tartott sajtótájékoztatón elmondta: a napokban született döntés szerint a kormány a program keretösszegén felül még idén 160 millió forint támogatást biztosít a nagyatádi Szent Kereszt templom teljes körű felújítására, továbbá 2023-ban a siófoki katolikus közösségi ház építéséhez 300 millió forinttal, a csurgói gimnázium tornacsarnokának befejezéséhez 250 millió forinttal járul hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a magyar templomfelújítási programban csaknem 26 milliárd forint támogatást nyertek el az egyházak, ebből Magyarországon 1400, a Kárpát-medence magyarlakta településein pedig 400 kérelmező jut forráshoz.

Templom-felújítások Somogyban

„Manapság különösen fontos az értékek megőrzése, amikor fizikai és lelki rombolásnak is tanúi lehetünk a világban, főként Európában” – fogalmazott. Hozzátette: „keresztény templomokat rombolnak vagy alakítanak át sorra mecsetté, szórakozóhellyé, kocsmákká, éttermekké vagy abszolút megalázó helyiségekké több nyugat-európai országban”.

Beszélt a magyar gyermekvédelmi törvény elleni „hazugságokkal terhelt” támadásokról, amelyek oka szerinte az, hogy Magyarország kiáll a zsidó-keresztény tanítások, értékek mellett. A templom-felújítási program is ezt az értékmegőrzést szolgálja – tette hozzá. „Üzenjük Nyugat-Európának, hogy nem kérünk abból az ideológiai őrületből, amit ránk akarnak erőltetni, nekünk más a feladatunk, kötelességünk ebben a térségbe” – fogalmazott Soltész Miklós.

Witzmann Mihály (Fidesz), a somogyi 4. választókörzet országgyűlési képviselője közölte: a falvaknak, városoknak településképi szempontból sem mindegy, hogy a templomaik milyen állapotban vannak.

„Soha nem volt annyira szükség a közösségeink, a nemzeti kultúránk, a vallásunk megerősítésére és az egyház értékmegőrző szerepére, mint napjainkban” – tette hozzá.

Szászfalvi László (KDNP), a somogyi 2. választókerület országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a templomok megújítása nem csak a kulturális örökség megőrzését jelenti, hiszen minden templom mögött van egy élő közösség.

Ha összeadódnak ezek a közösségek szerte az egész Kárpát-medencében, akkor mondhatjuk, hogy a keresztény közösségeink egy élő szövetet, hálózatot alkotnak, az egész magyar nemzet életében küldetést töltve be”

– mondta.

Móring József Attila (KDNP), a somogyi 3. számú választókerület országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, „Európa és a világ egy része megbolondulni látszik, ezért a normalitás és a józan ész megőrzése érdekében is szükség van a templomokra, kápolnákra”. A kéthelyi szőlőhegyi kápolnát 1870-ben építették újjá közadakozásból, a legutóbb 1993-ban költöttek rá, az aktuálissá vált felújítását 14 millió forinttal támogatja a kormányprogram – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!