30. Kereszténydemokrata Est Simicskó Istvánnal és Kocsis Mátéval

A jubileumi, 30. Kereszténydemokrata Est vendégei Simicskó István, a KDNP, és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője voltak. Az est házigazdája Harrach Péter, az MKDSZ elnöke, háziasszonya Budai Ivett műsorvezető voltak. József Attila ön- és istenkereső verseit Tóth Péter Lóránt versvándor szavalta el. 

Est

 

A beszélgetés elején Budai Ivett, az est háziasszonya azt kérdezte a kormánypárti frakcióvezetőktől, hogy miért indul 2006 óta mindig együtt a két párt, egyáltalán van-e még bármi különbség köztük?

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint ideológiailag valóban nagyon közel áll egymáshoz a két párt, inkább történelmi különbségeik vannak. A Fidesz nagy utat tett meg, míg a KDNP történelmi kereszténydemokrata párt, előbb vették fel az Európai Néppártba is, amely azonban később elárulta a kereszténydemokrata értékeket, ezért mindketten kiléptek onnan. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint, bár az értékrend ma már valóban közös, az együttműködésnek pragmatikus okai is vannak.

A Fidesz egy nagy néppárt, tehát széles spektrumot tud képviselni a hazai társadalomban. A KDNP pedig egy történelmi párt, és a fő profilja nyilván a keresztény értékrend, és ennek a politikai valóságban való kinyilatkoztatása és megvallása”

– hangsúlyozta a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője. Kocsis Máté hozzátette: nem a pártstruktúráknak, hanem a kereszténydemokrata értékrendnek van óriási támogatottsága a magyar társadalomban.

Est

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy milyen helye, szerepe van a 21. században a kereszténydemokráciának? Kocsis Máté szerint „minden, ami kötődés nélkülivé tesz egy gyereket, az őt veszélybe sodorja”. Ezért kellenek a személyes kapaszkodók, ami évszázadok óta ugyanaz: család, hit, haza. Ezek a mai kötődés nélküli világban – ahol sok fiatal már úgy választ az interneten partnert, mint ruhát – különösen felértékelődnek, nagyobb jelentőségük van, mint valaha – tette hozzá. Simicskó István is úgy gondolja, hogy a mai felgyorsult világ, a hihetetlen technológiai változás, a hadszíntérré változott kibertér szélsőségesen az egyénekre összpontosít, akik sokkal sebezhetőbbek, mint a közösségek. A liberális erők egy gonosz terv szerint homogén világot akarnak létrehozni, mely – Goethe szavaival élve – épp a számukra létszükségletet jelentő „gyökerektől és szárnyaktól” fosztaná meg a fiatalokat.

Kocsis Máté és Simicskó István abban is egyetértettek, hogy az online világ mára a legfontosabb politikai küzdőtérré vált, ami a kereszténydemokrata pártoknak kedvezőtlen. Ez egy arctalan világ, a felelősségmentesség világa, ahol a névtelen kommentelők „kiokádják” a lelki problémáikat, és igyekeznek elüldözni a jobboldali érzésű embereket – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté hozzátéve, hogy a mi politikai közösségünk ezzel szemben belső iránytűvel és mértéktartással rendelkezik, ami miatt nem mehetünk egy bizonyos szint alá. Így az interneten mindig gyengébbnek érezzük magunkat, de a választások eredményei ezt rendre megcáfolják – hangsúlyozta. Simicskó István is úgy gondolja, hogy

ma már minden hadszíntér, mindenhol ott kell lenni”, a fiatalok nyelvét is meg kell érteni, meg kell tanulni.

Simicskó

Budai Ivett, az est háziasszonya ezután arról kérdezte a kormánypárti frakcióvezetőket, hogy korábbi szövetségeseik, a német kereszténydemokraták mennyiben képviselik még azt az eszmerendszer, amelyre a második világháború utáni európai együttműködés épült. Kocsis Máté szerint az ő „politikájuk már nem szolgálja a keresztény Európa érdekeit, sőt elárulták ezt az értékrendet.” A Fidesz frakcióvezetője a migráció kapcsán hangsúlyozta, hogy „a keresztény ember szolidáris, de nem hülye”, és szerinte nekünk legalább annyira erősen kellene harcolni a hitünkért, bár erőszakmentesen, mint ahogy a muzulmánok teszik. Simicskó István szerint Európa a legfinomabban szólva is önfeladó politikát folytat, a civilizációnk a hanyatlás útjára lépett, és elsősorban nem külső, hanem belső morális problémák miatt. Szerinte Európa mindent a kereszténységnek köszönhet, a magyarok pedig példát mutatnak most ebben. Minél több szövetségesre van szükségünk ehhez mind a nyugati, mind pedig a keleti kereszténységből, hiszen ezek – II. János Pál pápa szavaival élve – a „hitünk két tüdejét” jelentik. Erőt meríthetünk az idei Szentévből is, ami egy különleges időszak az Egyházban – tette hozzá a KDNP frakcióvezetője. Kocsis Máté szerint az önfeladás a most zajló folyamatokra túlságosan enyhe szó, ez valójában „gyávaság és árulás”. Ezért is léptünk ki az EPP-pártszövetségből, mivel ők az ügyet árulták el, a liberális sajtó retorziójától féltve a saját anyagi érdekeiket – hangsúlyozta.  A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: „ha nem csinálunk semmit, az ő szemükben akkor is bűnösek vagyunk. Már nincs hová hátrálnunk”. Kiemelte, hogy a magyar politikusok „óriási szabadságban élnek” nyugat-európai kollégáikhoz képest.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a kormánypárti frakcióvezetők elmondták, hogy az ukrán nép ellenállása valóban hősies, de józan ésszel belátható, hogy a világ legnagyobb atomhatalmát és legnagyobb területű országát nem lehet katonailag megverni, nincs reális céljuk a háborúpártiaknak.

A tűzszünet Trump elnök csapatának köszönhetően akár már tavasszal létrejöhet, nekünk pedig elsősorban a kárpátaljai magyarok helyzetét kell nézni"

– hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője. Kocsis Máté felvetette: képzeljük el, hogy ugyanez az amerikai-mexikói határon történik, az európai országok pedig az USA legyőzésére küldözgetnek „sisakokat meg fegyvereket” a regionális középhatalom Mexikó számára – „nem nevetnénk ki magunkat?” A szisztematikus öldöklés ellen nincs jobb politika, mint mielőbb elérni, hogy fejezzék be – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.

kocsis

Végül, de nem utolsósorban a 2026-os kampányról és országgyűlési választásokról is szó esett, amit mindkét frakcióvezető nyerhetőnek tart.

Ehhez a viszonylag nagyszámú bizonytalan megszólítására is szükség lehet, a józan ész mentén – Kocsis Máté hangsúlyozta:

az ország kormányozhatósága a tét, amit nem lehet árulásra és folyamatos provokációkra meg brüsszeli jótanácsokra építeni."

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy