50 milliárdos pályázat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila (KDNP) elmondta: mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, többségük piaci körülmények között. Akkreditált cégek adnak munkát azoknak, akiknek az állapotuk miatt plusz segítségre van szükségük; ezeknek a vállalatoknak támogatást biztosít az állam, hogy ez a foglalkoztatási forma fennmaradjon, illetve lehetőség szerint tovább bővüljön – hangsúlyozta.

Az államtitkár jelezte, közel 400 olyan cég van az országban, amelyek akkreditáltként működnek közre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, 1100 telephelyen adnak munkát az érintetteknek.

Fülöp Attila kiemelte: áttörést értek el a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában, közülük ma már minden második munkabérből tartja el magát, míg 2010-ben még csak 18 százalék volt ez az arány.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár (b) a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához kapcsolódó jövő évi támogatásról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. október 6-án. A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni. Jobbról Csizi Péter, a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoport ügyvezető igazgatója (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A kormány álláspontja, hogy munkát kell adni azoknak is, akik tartós betegség vagy fogyatékosság miatt megváltozott munkaképességűek, de dolgozni szeretnének - hangsúlyozta.

Az államtitkár arra kérte a cégeket, hogy adják be a pályázatukat, mint mondta, a 2022-ben rendelkezésre álló 50,1 milliárd forint több, mint korábban bármikor.

Sindel István, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta: a szervezetnek 50 tagszervezete van, amelyek több mint 10 ezer embert foglalkoztatnak. Jelezte, hogy a tagszervezeteik minden évben pályáznak annak érdekében, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember megtalálja és megőrizhesse munkahelyét.

Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a védett munkáltatók az elmúlt években az átlagosnál nagyobb arányú foglalkoztatás-növekedést tudtak elérni. Ennek legfőbb oka az állami támogatási rendszer, amely biztonságot ad a munkáltatóknak és a munkavállalóknak – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!