Ácsképzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban

Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait – közölte a pénteki megnyitóünnepségen az intézmény alapító igazgatója.

Piltman Miklós elmondta, hogy egy év alatt épült meg a jelenleg 26 tanulót oktató, 563 négyzetméteres képzőközpont mintegy 240 millió forintból, melyből 146 millió forint állami támogatás.

 

Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa az egész régió sikerének nevezte a képzőközpont létrejöttét, amelynek küldetése, hogy megtörténhessen a generációváltás a szakmában. Örvendetesnek nevezte, hogy olyan vállalkozók dolgoznak a térségben, akiknek nem csupán a magánjavak gyarapítása számít, hanem a közjót is szem előtt tartják, így valósulhatott meg a képzőközpont.     

Mint mondta, az állami támogatás mellett szükség volt ehhez az önkormányzat által biztosított segítő keretre valamint azokra a fiatalokra is, akik fogékonyak a szakma iránt.

Pölöskei Géborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2019-ben született szakképzési törvény nyomán megújulhat az ágazat, ehhez azonban a vállalkozók akarata elengedhetetlen.

A törvény jó keretet ad a változtatáshoz, melynek során az elavultat felváltja az újszerű, korszerű tartalom – fűzte hozzá.

Mint mondta, az ágazati képzőközpontok által erősödik a duális képzés, fontos változásnak nevezte, hogy a tanulók munkaszerződéssel dolgoznak a vállalatnál a képzés égisze alatt.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!