Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál

Elkészült az Anna-réti engesztelőkápolna a Normafánál. A hívek adományából felépült, alig 30 négyzetméteres, de nyitható oldalú, és így szabadtéri szertartások megtartására is alkalmas misézőhelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg pénteken.

SoltészSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa köszöntőjében az elmúlt években készült legjelentősebb templomnak nevezte a kis kápolnát, amely Budapest tetejéről néz le és világít rá a nemzet fővárosára.

Felidézte, hogy az elmúlt tíz évben Kárpát-medence szerte több mint kétszáz új templom épült, többek között Pátyon, Piliscsabán, de a Felvidéken és Erdélyben is.

Az államtitkár elmondta, hogy a templomépítések azért is fontosak, mert a katolikus hitnek a nemzet megmaradása szempontjából óriási jelentősége van.

A most átadott kápolna szépsége minden várakozást felülmúl, és a világban tapasztalható sok békétlenség idején az engesztelést hirdeti

– hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a kormány ezért is nyújtott támogatást a kápolna felépítéséhez.

Soltész Miklós azt kérte a hívektől, hogy „ne a kápolna méretét nézzék, hanem azt a csodát, ami most megvalósult”.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere emlékeztetett: csaknem 80 évvel ezelőtt tették le az épület első alapkövét a réten, 80 évnyi hosszú, reményteli és mozgalmas várakozás után épült meg a kápolna, amelyről olyan sokan ábrándoztak.

A hegyvidéki polgármester elmondta, néhány évvel ezelőtt Erdő Péter bíborossal közösen írtak ki egy tervpályázatot a kápolna megvalósítására, amelyet követően 60 építészeti pályázat közül választotta ki „a neves tagokból álló zsűri”, a győztest. A kápolnát felépítő vállalkozás munkáját a főegyházmegye képviselője és a hegyvidéki önkormányzat felügyelte. A harang, amelynek hangját már a Kossuth rádió déli hírműsorának hallgatói is hallhatják a világ királynője engesztelő kápolnáért alapítvány adománya – közölte.

Ez a terület ettől a naptól kezdve ismét a Szent Anna-rét nevet viseli - jelentette be a polgármester.

A kápolnát eredetileg a Normafa-program keretében szerették volna felépíteni, és bár az orosz-ukrán háború miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben a beruházás elé sok anyagi akadály gördült, de magánadományok segítségével mégis felépült a kápolna.

A kerületvezető ismertetése szerint mintegy ötszáz számlaszámról összesen több mint 90 millió forintot ajánlottak fel, ezek közül Pokorni Zoltán a Debrecen-Bánki református egyházközség adományát emelte ki, de - mint elmondta - a legnagyobb adományozó egy orvos házaspár volt, akik 30 millió forintot ajánlottak fel.

Erdő Péter homíliájában arról beszélt:

a kápolnában jelképes erő rejlik, ha őszinte szívvel imádkozunk benne és körülötte, bízhatunk Isten megbocsátó és oltalmazó szeretetében.

A bíboros felidézte: az engesztelés mozgalmának a fatimai jelenések adtak különös lendületet több mint száz évvel ezelőtt.

A második világháború idején sokan ráéreztek arra, hogy a „gyilkos háborúkban a gonoszság titka működik”, és a bűnökért engesztelő imádságnak különös jelentősége van egyén és közösség békéje és megmenekülése szempontjából.

Sokan gondoltak arra, hogy a Szent Anna-réten kell engesztelő kápolnát építeni, és ott kell Szűz Mária közbenjárását kell kérni, hogy vége legyen a háborúknak.

Hozzátette: mivel a terület nem az egyház tulajdona, széleskörű együttműködésre volt szükség ahhoz, hogy ha szerény méretekben is, de művészi igénnyel megépülhessen a kápolna.

„Ne engedjünk a fanyalgás kísértésének!” – kérte, utalva a korábbi, jóval nagyobb méretű épületről szóló tervekre –, a kápolna megépült, „akkor és úgy, amikor és ahogyan lehetett”!

Mostani sorsunk drámai nehézségei, az Európát pusztító és a Szentföldön fellángoló háború fordítsa Istenhez a tekintetünket, kérjük az ő irgalmát népünk és az egész emberiség számára

– zárta homíliáját Erdő Péter.

A kápolna Márkus Péter és Koczka Kristóf tervei alapján készült, az épület zárt állapotban maximum 20 ember befogadására alkalmas, a nyugati oldalának kinyitásával 50-100 embernek, a keleti oldal kinyitásával pedig nagyobb zarándokcsoportoknak, akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét.

A Szent Anna-réten a 19. században épített kis erdei kápolnát egy 1952-es munkás nagygyűlés után földig rombolták. A rendszerváltás után, 1992-ben Salamin András és családja egy egészen apró kápolnát épített a réten.

A Szent Anna-rétre a 20. század első felében a békéért hirdetett engesztelő imádság helyszíneként is terveztek templomot építeni, valamint az 1940-es években Natália nővér (Kovacsics Mária Natália) látomásaiban is szerepelt egy Anna-réti kápolna.

A kápolnaépítés 1944-ben elkezdődött, de a szovjet csapatok érkezése, majd a kommunista hatalomátvétel ellehetetlenítette az építést.

A kis miséző- és imahely kialakítására az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a XII. kerület 2018-ban írt ki pályázatot. Az eredetileg kormányzati támogatásból megépíteni tervezett kápolnát az ukrajnai háború kitörése után kialakult gazdasági válságban végül a hívek adományából sikerült felépíteni.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!