Átadták a gyermekvédelmi otthonteremtési program első lakását

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán átadta a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programban az első lakást a győztes bérlőnek Csepelen.

Fülöp

Fülöp Attila újságíróknak elmondta: két hónapja, január közepén hirdették meg a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programot. A cél az, hogy önálló élethez segítsük a gyermekvédelemben élőket. Azt szeretnék, hogy amikor nagykorúak lesznek, megtalálják a stabil helyüket a társadalomban, legyen családjuk és ne kelljen a szociális ellátórendszerre hagyatkozniuk - magyarázta a kereszténydemokrata politikus. 

Hozzátette: ezért indítottak minőségi oktatást segítő és munkahely-teremtő programokat, az MR Közösségi Lakásalappal pedig egy mintaprojektbe kezdtek.

Ebben a programban a munkaviszonnyal rendelkező, saját sorsukért sokat tenni akaró, de a gyermekvédelemben felnövő fiatalok jó műszaki állapotú lakásokat bérelhetnek kedvezményesen, a lakás pedig később a tulajdonukba is kerül.

Már kiválasztották az első 13 beköltöző fiatalt, a csepeli lakást Góz Margit bérli majd, aki óvodás kisfiával költözik a lakásba. A 13 fiatalból ketten vannak, akik nem egyedül, hanem gyermekkel költöznek - közölte Fülöp Attila.

Lutár Balázs, az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszámolt arról: az első körben meghirdetett 25 ingatlanra több mint 150 jelentkező volt, a tapasztalatok alapján pedig változtatni fognak a pályázati feltételeken. Kiemelte: nagyon örülnek, hogy segíthettek a lakáshoz jutásban, a tervek szerint ebben a hónapban 17 fiatal kap kulcsot a kedvezményesen bérelhető lakásokhoz a lakásalapon keresztül.

A XXI. kerületi lakás bérlője, Góz Margit elmondta: hat éve él gyermekotthonban, és nagy lehetőségnek tartja, hogy önálló életet kezdhetnek kisfiával.

Az egy plusz két félszobás lakás kulcsát Fülöp Attila adta át Góz Margitnak, a lakásbérleti dokumentumokat pedig Major Gábor, a lakásalap másik ügyvezető igazgatója. A programot lebonyolító lakásalapot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat hozta létre.

Fülöp

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy