Átadták a ciszterciek siófoki családi apartmanházát

Átadták szerdán a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházát Siófokon, amely a kormány 615 millió forintos támogatásával épült meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke; Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke; Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja és Drabos Erik, Familiare Társadalomszervező Központ igazgatója (balról jobbra) átvágja a nemzetiszínű szalagot, mögöttük Fr. Bernard Marton fogadalmas szerzetes a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadásán Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Az átadáson Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a családok védőszentjéről elnevezett apartmanház egyik missziója, hogy családi közösségeket lásson vendégül.

Azok a családok, amelyek közösen élik egyházi életüket, szabadidejüket is egy ilyen célra létrejött központban tölthetik el, ezáltal erősítik egymásban a család iránti elkötelezettséget – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy a ciszterci rend a klerikális szerepe mellett a világi életben, a gazdaságban is jelentős teljesítményt ért el az elmúlt évszázadokban.

Rétvári BenceRétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára beszédet mond a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadásán Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: az egyháznak mindig fontos volt a család, a kormány támogatási rendszere is a családok tiszteletéből fakad.

Soltész MiklósSoltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadásán Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

II. János Pál pápát idézve azt mondta, hogy „a szuverén nemzet mindig erős, hivatásuk és történelmi küldetésük tudatában lévő családokból áll”. Az államtitkár kijelentette: az elmúlt tíz év eredménye, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2010-es 1,25-ről 1,49-re emelkedett. A házasságkötések száma 2010 óta 80 százalékkal nőtt, a válások száma 27, az abortuszok száma 36 százalékkal csökkent. Ez utóbbi 77 ezer magzat életét jelenti – jegyezte meg.

Rétvári Bence, Soltész MiklósA ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházai Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Witzmann Mihály, Siófok fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy az apartmanház a város idegenforgalmára is jó hatással lesz. Az épületegyüttest Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja áldotta meg. Az ötvenfős létesítményben, amelyet a ciszterci rend 2011-ben létrehozott szervezete, a Familiare Társadalomszervező Központ üzemeltet, 11 apartmant és több közösségi teret alakítottak ki. Elsősorban nagyobb családok számára biztosít kikapcsolódási, üdülési lehetőséget.

Azbej TristanAzbej Tristan (KDNP), üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár (j) a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadásán Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

 a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadása

A ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházainak átadása Siófokon 2020. július 1-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!