Az államfő kinevezte az új kormány államtitkárait

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. A kereszténydemokrata politikusok közül Soltész Miklós a Miniszterelnökség államtitkára, Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkára, Fülöp Attila ugyancsak az EMMI államtitkára, Schanda Tamás János pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára lett.

Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át.

Elöl Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter (b-j) az államtitkári kinevezések átadásán az Országházban 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Az államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezéseken a kormányfő mellett az új kormány korábban esküt tett miniszterei is részt vettek.

Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át.

Ez alapján a köztársasági elnök 2018. május 22-ei hatállyal

a Miniszterelnökség államtitkárává kinevezte

Orbán Balázs Andrást (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Janó Márk Ádámot (közigazgatási államtitkár),

Aszódi Attilát,
Becskeházi Attila Csabát,
Fürjes Balázst,
Potápi Árpád Jánost,

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség kereszténydemokrata államtitkára átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (j) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség kereszténydemokrata államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Soltész Miklóst,
Takács Szabolcs Ferencet,
Tuzson Bencét,
Varga Juditot.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává kinevezte

Dömötör Csabát (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Vidoven Árpádot (közigazgatási államtitkár),

és Nagy Jánost.

A Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárává kinevezte

Fónagy Jánost (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Biró Marcell (közigazgatási államtitkár),

Czepek Gábort,
Juhász Editet,
Kovács Józsefet.

Az Agrárminisztérium államtitkárává kinevezte

Farkas Sándort (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Tomasitz Istvánt (közigazgatási államtitkár),

Bitay Márton Örsöt,
Feldman Zsoltot,
Kis Miklós Zsoltot,
Rácz Andrást,
Zsigó Róbertet.

A Belügyminisztérium államtitkárává kinevezte

Kontrát Károlyt (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

és Pogácsás Tibort.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium államtikárává kinevezte

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kereszténydemokrata parlamenti államtitkára átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (j) az Országház Gobelin-termében 2018. május 22-én. Balra Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter (b-j). (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kereszténydemokrata parlamenti államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől az Országház Gobelin-termében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Rétvári Bencét (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Latorcai Csaba Jánost (közigazgatási államtitkár),

Bódis Józsefet (2018. július 1-jei hatállyal),
Fekete Pétert,

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (j) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Fülöp Attilát,
Nagy Anikót,
Pacsay-Tomassich Orsolyát,
Szabó Tündét,
Veresné Novák Katalin Évát,
Vitályos Eszter Zsuzsannát.

A Honvédelmi Minisztérium államtitkárává kinevezte

Németh Szilárd Istvánt (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Kádár Pált (közigazgatási államtitkár),

Szabó Istvánt.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává kinevezte

Völner Pált (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Kecsmár Krisztiánt,
Vízkelety Mariannt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárává kinevezte

Cseresnyés Pétert (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Gazsó Balázs Lászlót (közigazgatási államtitkár),

György Lászlót,
Mosóczi Lászlót,
Kaderják Pétert,
Kara Ákost,

Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereszténydemokrata államtitkára átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (j) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereszténydemokrata államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Schanda Tamás Jánost,
Weingartner Balázst.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárává kinevezte

Magyar Leventét (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

és Menczer Tamást.

A Pénzügyminisztérium államtitkárává kinevezte

Tállai Andrást (miniszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár),

Gondos Juditot (közigazgatási államtitkár),

Banai Péter Benőt,
Hornung Ágnest,
Izer Norbertet,
Rákossy Balázst.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!