„Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg”

A járványt csak úgy lehet legyőzni, ha betartjuk az előírásokat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a koronavírust tavaly év végén megszenvedő, de ma már az otthonában lábadozó Aradszki András (KDNP). Az országgyűlési képviselő a gyógyulásáért hálás a Jóistennek, az érte imádkozóknak és az egészségügyi dolgozóknak, ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy még mindig sokan tagadják a kór létezését, elvetik a maszk viselését, vagy az oltás ellen hangolnak.

– Különösebb panaszom nincs, a szokásos poszt-Covid-tünetek jelentkeztek nálam, így az álmatlanság, a fizikai gyengeség és a fáradékonyság – közölte lapunkkal Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő. Mint arra sokan emlékezhetnek, a politikus november közepén kapta el a koronavírust, a betegség miatt kórházba, majd lélegeztetőgépre is került, akkoriban a fél ország hetekig imádkozott a gyógyulásért.

Aradszki András a hosszú intenzív kórházi, majd rehabilitációs kezelése után húsvét előtt térhetett haza otthonába, ahol folytatja azokat a testépítő gyakorlatokat, amelyeket írásban megkapott a gyógytornásztól annak érdekében, hogy tovább tudjon erősödni.

A képviselő a megbetegedéséről elmondta, annak idején először egy kis torokkaparást és hidegrázást érzett. – Ekkor még egy hivatalos és egy családi programon részt vettem, de a soron következő sajtótájékoztatót már le kellett mondanom húsz perccel az esemény előtt, mert meglehetősen lázas lettem. Három-négy nappal később pedig bekerültem a kórházba – fogalmazott.

Aradszki András hetekig nagyon súlyos állapotban volt, a lélegeztetőgépen töltött időszakból jószerével semmire nem emlékszik. Szerencsére fájdalomra sem, nincs negatív élménye a nehéz hetekből.

A kereszténydemokrata képviselő a győzelem jelét mutatta, amikor gyógyultan távozott a kórházból
Fotó: Érdi Hírek

Ég és Föld között

– A családomban annál inkább mély nyomott hagyott ez az időszak. A lányom tartotta a kapcsolatot a kórházzal, és hol jobb, hol rosszabb hírek érkeztek rólam. A család elmondása szerint legalább ötször lemondtak arról, hogy élve kijöhetek a kórházból, de a Jóisten és az egészségügyi dolgozók segítségével végül mégis győztesen kerültem ki a kórral folytatott küzdelemből – emelte ki.

Hozzátette: attól kezdve, hogy a normál intenzív kezelést kapta, már mindenre emlékszik, így arra is, hogy az orvosok, ápolók, de még a műszaki személyzet is, milyen heroikus munkát végez a betegek gyógyulásáért.

Miközben Aradszki András az intenzív osztályon feküdt, egy főleg álhíreket publikáló, prominens baloldali politikusokhoz köthető hírportálon fizetett hirdetésként őt gyalázó írások jelentek meg. Ugyanekkor a DK frakciójában politizáló Bősz Anett, az érdi balliberális polgármester, Csőzik László felesége Aradszki András agyagba döngöléséről értekezett nyilvánosan. – Szomorú, hogy a baloldal szereplői ennyire kegyetlenek, hogy még a betegségre sincsenek tekintettel. Ez a már-már beteges hatalomvágy súlyos morális válságról tanúskodik. Aki úgy áll a hivatásához, hogy gyalázza a másikat, ráadásul egy olyan embert, aki nehéz helyzetben van és nem tud válaszolni, az mérhetetlenül gátlástalan. A morális háttér hiánya életveszélyes és megkérdőjelezi a képességet a felelős, mindenki érdekében történő politizálásra – hangsúlyozta a kormánypárti országgyűlési képviselő.

Mindig kéznél volt a Szentírás

Kérdésre a politikus a gyógyulásával kapcsolatban elmondta, nagyon hálás az embereknek a sok fohászért. Mint kifejtette: amikor bajba került, itthon imaláncok alakultak, de a határon túl, sőt még Spanyolországban és Svédországban is imádkoztak a gyógyulásáért. – Sok ima adódott össze a Jóisten közbejárását kérve, és ez a segítség megérkezett. Emellett a magyar egészségügyi dolgozók erőn felül, kiválóan teljesítettek, és már ősszel is fel tudták használni az első fél évben szerzett tapasztalatokat. S kellett a gyógyulásomhoz az is, hogy a koronavírus-fertőzést jó fizikai állapotban kaptam meg, úgy, hogy nem voltam elhízva, és nem volt semmilyen krónikus betegségem.

Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg. Ezek mind kellettek a csodához – hívta fel a figyelmet a kormánypárti képviselő.

Aradszki András határozottan állítja, hogy más ember lett a betegsége által, a fertőzésből kigyógyulva másképp látja önmagát, a családját, de a világban való helyzetét is. Mint mondta, sok mindenre rádöbbentette a betegség, ami előhozta az igazi arcát. – A családban nagyon sokan erőn felül teljesítettek a nehéz időszakban, és sokan kerestek és hívtak engem is, ami erőt adott. Ez a sok szeretet eljutott a szívemhez és a lelkemhez. S nagyon hasznos volt az is, hogy a Szentírás mindig ott volt nálam, és amikor csak tehettem, olvastam a Bibliát. Ezért is lehetett az, hogy amikor a tudatomnál voltam, végig optimista voltam – mutatott rá.

Tiszta lelkiismerettel

A kormánypárti politikus megdöbbentőnek tartja, hogy még mindig sokan vannak, akik tagadják a kór létezését, elvetik a maszk viselését, vagy az oltás ellen hangolnak. Nekik azt üzeni, hogy ne kockáztassanak. – Lehet, hogy náluk nem ilyen súlyos lefolyása lesz a betegségnek, akár még tünetmentesek is lehetnek, de bármelyik szerettüket, akár a párjukat, gyermekeiket, rokonukat, barátjukat, ismerősöket bajba sodorhatják. Kiszámíthatatlan, hogy egy-egy embert mennyire visel meg a koronavírus, ezért nem érdemes kockáztatni. Mindenki tartsa be az előírásokat, mert életet menthetünk, és bármi is történik, legalább a lelkiismeretünk tiszta maradhat. Magam még úgy is bajba kerültem, hogy meglehetősen óvatos voltam – hívta fel a figyelmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!