A digitális gyermekvédelemre vonatkozó kérdésre a kormányra jellemző, lekezelő választ adott a minap az Országgyűlésben Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, azt mondta, „nagy kár, hogy az előző időszakban lényegében semmi nem történt az ügyben” – idézte fel Máthé Zsuzsa közösségi oldalán.

A tárcavezető bizonyára elfelejti a gyermekek okostelefon használatának iskolai korlátozását – jegyezte meg a KDNP-s képviselő, emlékeztetve arra, hogy a 2024-ben bevezetett intézkedést az akkori ellenzék ignorálta, vagy kinevette.
Mára azonban a pedagógusok elsöprő többsége egyetért annak céljával, sőt, a bevezetést a tanítás alapfeltételeihez nélkülözhetetlennek tartja, ráadásul a kutatások szerint a diákok többsége is pozitív változásokat tapasztalt saját életében – tette hozzá Máthé Zsuzsa.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a digitális gyermekvédelem témájában néhány héttel ezelőtt benyújtott KDNP-s törvényjavaslatot – amely javaslat egy részének uniós notifikációs eljárása is lezajlott már az előző ciklus során – a Tisza Párt többsége lesöpörte az asztalról az Országgyűlés Digitalizációs és Technológiai Bizottságának ülésén.
Hiában válaszoltak Nacsa Lőrinccel hosszasan válaszoltunk a kérdésekre az ülésen, a kormánypárti többség nem adott esélyt a törvényjavaslatról való későbbi vitának sem – közölte a kereszténydemokrata politikus, megjegyezve, „naiv lett volna korrekt hozzáállást várnunk”.
Máthé Zsuzsa hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden döntést, ami a gyermekek lelki egészségét szolgálja, támogatni fognak.
