Azbej Tristan: A KDNP a keresztény hitből fakadóan elkötelezett a teremtett világ védelme mellett

A Kereszténydemokrata Néppárt a keresztény hitből fakadóan elkötelezett a teremtett világ védelme mellett, a párt által elindított Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű faültetési program pedig éppen a teremtett világ védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke pénteken az országos program szombathelyi állomásán.

AzbejAzbej Tristan köszöntőjében úgy fogalmazott: a keresztényi tanítás szerint az Isten az embert helyezte a teremtett világ középpontjába, rábízta azt, hogy szabadon gazdálkodjon vele, de felruházta azzal a kötelezettséggel is, hogy megvédje.

Jelen korunkban, amikor egymást követik a helyi és a globális környezetvédelmi kihívások, jó iránytű ez nekünk, a mi környezetvédelmünk, a mi teremtésvédelmünk nem egy agresszív, nem egy követelőző eszme, hanem az ember központi szerepéből közelíti meg azt, hogy önmagunkért, és az elkövetkező generációkért kötelességünk a teremtett világot megóvni”

– mondta.

Azbej

A KDNP országos faültetési kezdeményezésének részeként pénteken délelőtt Szombathelyen az Annunciáta Nővérek Kongregációja egykori rendházának kertjében ültettek almafákat.

Székely János szombathelyi megyéspüspök megáldotta az elültetett facsemetéket, és elmondta: az épület jelenleg nehéz sorsú családoknak, köztük menekülteknek nyújt átmeneti otthont.

püspök

Hozzátette:

itt működik az egyházmegye által nemrégiben indított, hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Magvető Tanoda is, ahol szakemberek segítségével iskola utáni, felzárkóztató jellegű, készségnövelő foglalkozásokat tartanak a számukra."

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!