Azbej Tristan: Magyarország egyként állt fel és érzett együtt az áldozatokkal

Magyarország egyként állt fel és érzett együtt az áldozatokkal – mondta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a februári törökországi és szíriai földrengés áldozatainak, valamint a magyar kutató-mentőcsapatok szolgálatának emléket állító emlékoszlop átadásán csütörtökön.

Az államtitkár hozzátette:

a magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül gyors és hatékony segítséget nyújtott a bajba jutottaknak, 167 kutató-mentő vett részt a keresésben a katasztrófa sújtotta területeken. Több mint harminc életet mentettek meg

 

– összegezte Azbej Tristan.

A magyar kormány tíz tonna tárgyi segítséget is felajánlott - hangsúlyozta.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szervezet 19 fős személyzettel, köztük önkéntes tűzoltókkal, és négy keresőkutyával segítette a törökországi mentést. Öt ember életét sikerült megmenteni.

Gülsen Karanis török nagykövet beszédében kiemelte, hogy Magyarország az első országok között volt, amelyik felajánlotta segítségét a természeti katasztrófa miatt. A nagykövet megköszönte a magyar emberek kedvességét, szolidaritását a magyar kormány és a Hungary Helps segítségét.

A faragott emlékoszlop Juhász András fafaragó művész munkája.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!