Azbej Tristan: Magyarország a jövőben kiemelt figyelmet fordít a Száhel-övezetre

Magyarország a jövőben kiemelt figyelmet fordít a Száhel-övezetre, ugyanis Európa közelében potenciális migrációs forrásrégiónak számít – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke kedden telefonon az MTI-nek.

Azbej Tristan az európai uniós tagállamok fejlesztési politikáért felelős vezetőinek cádizi informális tanácskozásáról nyilatkozva elmondta: az elmúlt időszakban az afrikai térségben egymás után dőlnek fegyveres konfliktusokba az országok, legutóbb Nigerben történt katonai puccsal hatalomátvétel.

Magyarország elsőként szólította fel a nigeri feleket az alkotmányos rendhez való visszatérésre

 

– emlékeztetett.

Az államtitkár szerint fejlesztéssel és humanitárius segélyezéssel meg kell állítani Niger teljes válságba zuhanását és megőrizni teljes stabilitását.

„Ugyanis, ha ezt nem tesszük, akkor beláthatatlan következményei lehetnek a Nyugat-Afrikából és a Száhel-övezetből Európába induló migrációnak” – jelentette ki.

Mint mondta, Magyarország és az Európai Unió érdeke is az, hogy a szomszédos válságövezetekben ne a háborús eszkaláció kapja a főszerepet, hanem a békés megoldásra való törekvés fejlesztési partnerséggel.

Olyan fejlesztési partnerséggel, amely nem egyfajta nyugati, ideológiailag gyarmatosító, nem egy kioktató álláspontot tükröz, hanem a magyar példának megfelelően kölcsönös tisztelettel és partnerséggel keresi azt mindannyiunk érdekében, hogy stabilizálni tudjuk ezeket a fejlődő, illetve válságba került országokat

 

– fogalmazott Azbej Tristan.

Az államtitkár elmondta: a cádizi tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az Európai Unió lemaradásban van a nemzetközi fejlesztési partnerségek tekintetében a globális versenytársakhoz képest, amelyet be kell hoznia olyan kezdeményezéseken keresztül, mint amilyen például a Team Europe vagy a Global Gateway.

Európának be kell hoznia ezt a lemaradást és nagyobb, fontosabb szereplővé kell válnia a gazdasági fejlesztési partnerség területén. Különösen a keleti partnerség területén és az afrikai kontinensen

 

– fűzte hozzá.

Azbej Tristan kitért arra is, hogy a találkozón ismertette a résztvevőkkel a Hungary Helps program modelljét, amely már több mint 50 országba juttatta el közvetlenül Magyarország segítségét.

„A háborús konfliktusok esetében, humanitárius, természeti katasztrófák esetében és nem kizárólag, de kiemelten a világ legüldözöttebb vallásának, az üldözött keresztény közösségeknek a számára. Így több mint egymillió embert értünk el a segítséggel és járultunk hozzá, hogy szülőföldjükön meg tudjanak maradni a migráció helyett” – összegezte az államtitkár.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!