Azbej Tristan: Magyarország továbbra is élen jár az üldözött keresztények védelmében

Magyarország továbbra is élen jár a keresztény kultúra és az üldözött keresztények védelmében – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

Azbej Tristan azt mondta, továbbra is azt vallják, meg kell védeni Európa keresztény kultúráját, és „nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van”.

Kijelentette: erről szól a Hungary Helps Program, amelynek keretében hat év alatt csaknem egymillió embernek tették lehetővé, hogy a migráció helyett a szülőföldön maradást válassza.

Idén segítségére siettünk a terroristák által támadott afrikai híveknek, és együtt ünnepelhettük meg az iraki keresztényekkel, hogy az Iszlám Állam által elpusztított iskolájuk helyett új épülhetett

 

– sorolta az államtitkár, hozzátéve: a magyarok együttérzésének és támogatásának köszönhetően a kormány programja nemzeti üggyé vált.

„Így üzenjük meg azoknak, akiket ártatlanul üldöznek a Krisztus-hitük miatt: Magyarországra, a magyar emberekre számíthatnak. Még a mostani nehéz körülmények közepette is kiállunk az üldözött keresztények mellett” – hangoztatta Azbej Tristan.

Azt mondta, bár idén a hírek az ukrajnai háborúra irányultak, most, karácsony idején különösen fontos a keresztény Magyarországon is gondolni arra, hogy a kereszténység lett a világ legüldözöttebb vallása.

Vannak országok, ahol keresztények milliói csak titokban vagy véres terrortámadásoktól tartva ünnepelhetik a karácsonyt. Más, közeli nyugati államokban fizikailag ugyan még nem fenyegetik a keresztényeket, de a keresztény vallás és kultúra elleni támadás már elindult. Nem szívesen látják a karácsonyi hagyományokat, átnevezik ezeket, és még a „Boldog karácsonyt!” köszöntést is betiltanák – mondta az államtitkár.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!