Azbej Tristan: Őszinte szolidaritásunkról biztosítjuk a megtámadott pakisztáni keresztény közösséget

Elítéljük az erőszakos cselekményeket melyekre semmilyen igazolást, jogos indokot nem lehet felhozni – fogalmazott Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára és egyben a Hungary Helps Program vezetője Facebook-oldalán. Mint ismert, a múlt hét folyamán Pakisztánban muszlimok támadtak rá a keresztény közösségre, üzleteket, házakat és autókat rongáltak meg, valamint több templomot is elpusztítottak.

Üdvözöljük, hogy a jaranwalai támadásokat Pakisztán ügyvezető miniszterelnöke határozottan elítélte és megígérte a tettesek felelősségre vonását.

Bízunk benne, hogy a pakisztáni állam, mely hazánk fontos partnere a térségben, mindent megtesz annak érdekében, hogy a keresztény közösség békében és biztonságban éljen

– fogalmazott Azbej Tristan. Az államtitkár megjegyezte, Európa egyes országaiban elkövetett Korán-égetések kapcsán is kifejeztük, Magyarország elítéli a vallási, etnikai vagy nemzeti közösségekkel szembeni uszítást, a méltóságuk megsértését eredményező cselekményeket.

Szilárdan elkötelezett vagyunk a vallások és kultúrák közötti párbeszéd és a vallási közösségek iránti tisztelet előmozdítása mellett

Kereszt

– jelentette ki Azbej Tristan. 

Őszinte szolidaritásunkról biztosítjuk a megtámadott pakisztáni keresztény közösséget. Magyarország, a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül támogatja a szükséget szenvedő keresztény és más közösségeket

– zárta bejegyzését az államtitkár.

Pakisztán

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!