Azbej Tristan: Százezer euróval támogatja Magyarország a csádi menekültellátást

A Hungary Helps Program keretében Magyarország százezer eurós támogatást nyújt a közép-afrikai Száhel-övezetben fekvő Csádnak, ahova az áprilisban kitört szudáni konfliktus elől már több mint 200 ezren menekültek – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke Facebook-oldalán.

Azbej Tristan a Facebook-oldalán hétfőn megosztott videóban az ATV híradójának a helyszínen nyilatkozva azt mondta, ez az első együttműködés a két ország között, a támogatás célja pedig az, hogy a szudáni harcok elől az országba menekülő emberek alapvető szükségleteit el tudják látni. Máthé László Eduárd, a szubszaharai térségben megvalósuló tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, Magyarország és Európa számára a körülötte lévő térségek stabilitása kulcskérdés, ezért a Száhel-övezet még stabil országainak támogatása kiemelten fontos külpolitikai cél.

Mahamat Yacoub, a csádi migrációs bizottság elnöke arról beszélt, hogy a menekülteknek alig tudnak enni adni, kevés az ivóvíz és kifogytak a sátrakból is. A videóhoz kapcsolódó bejegyzésben Azbej Tristan azt írta, hogy a szudáni konfliktus elől menekülők túltelítették a csádi menekülttáborokat, így humanitárius vészhelyzet alakult ki. A magyar támogatás célja a menekültek és a csádi befogadó közösségeik megsegítése, valamint a vallásközi békés együttélést erősítő kezdeményezések támogatása.

Afrika jövője kihat a mi jövőnkre is. Elvünk, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van

– emelte ki az államtitkár. Szudánban április közepén törtek ki a harcok a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a rivális Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) milícia között. Az ATV tudósítása szerint naponta négy-ötezer menekült érkezik Csádba a szomszédos Szudánból.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!