Azbej Tristan: Történelmi adósságát törlesztette a magyar állam az olasz bencés közösség támogatásával

Történelmi adósságát törlesztette, vagy viszonozta a magyar állam az olasz bencés közösség támogatásával – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Azbej

 

Azbej Tristan elmondta, hogy a kormány két ütemben összesen 270 millió forinttal támogatta Norciában egy új bencés monostor felépítését, a megrongálódott templom restaurálását és egy új zarándokház felépítését, miután a 2016-os földrengés az ottani bencés közösség hitéletének színterét, monostorát és bazilikáját romba döntötte.

Megemlítette, hogy amikor Szent István király keresztény alapokra helyezte a magyar nemzetet, akkor a norciai Szent Benedek bencés rend volt az, amely ezt a történelmi tettet lehetővé tette, segítette. Ezt viszonozták most – tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, hogy a norciai bencések – támogatás reményében – azért keresték meg levelükkel Orbán Viktor miniszterelnököt, mert a magyar kormány képviseli legerősebben a keresztény értékeket Európában. Nem csalódtak – tette hozzá.

Hálájukat kifejezték úgy is, hogy az új monostorban a Szent István kultusznak teret adva magyar teremnek neveztek el egy helyiséget, míg a helyreállított templomuk mellékoltárán Szent István király szobrot állítottak fel, az oltárba pedig Szent István-ereklyét küldött Erdő Péter bíboros”

– ismertette Azbej Tristan.

Sárai-Szabó Kelemen, a győri Szent Mór bencés perjelség perjele elmondta, hogy az olasz bencések a Hungary Helps Programon keresztül jutottak anyagi segítséghez.

Megemlítette, hogy a magyar kereszténység gyökerei az olasz bencéseknél vannak, a támogatás révén pedig ismét egymásra találtak. Reményét fejezte ki, hogy ennek köszönhetően a Monte Casino és Pannonhalma között évszázadok óta fennálló imaközösséghez hasonló szövetség alakulhat ki a győri bencések és Norcia között is.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!