Azbej Tristan: A világ keresztényei különleges helyet foglalnak el a magyarok szívében

Magyarország minden szükséget szenvedő közösséget támogatni akar a világon, nem csupán a keresztényekét, ők azonban különleges helyet foglalnak el a magyarok szívében – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön Budapesten.

Azbej Tristan az Ösztöndíjprogram keresztény fiataloknak 2022-es évnyitóján angol nyelvű beszédében a közös kultúra fontosságát hangsúlyozta.

Azt mondta, hogy a magyar emberek együttérzők és szolidárisak. Ez az ország történelméből fakad – vélekedett. Kiemelte: nagyszülei generációja világháborúkat élt át, a szüleié pedig egy egyház-, vallás- és keresztényellenes kommunista diktatúrát.

Bár Magyarország sem a világ legnagyobb, sem pedig a leggazdagabb állama, polgárai hajlanak az adakozásra

 

– hangoztatta Azbej Tristan. Közölte, a kormány elhatározta, hogy ösztöndíjprogramot indít keresztény fiataloknak szerte a világból, egyebek mellett Afrikából.

A kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. Több mint 300 millió keresztényt üldöznek, különböztetnek meg hátrányosan a hite miatt – mondta Azbej Tristan.

A Magyarországra érkezett újabb ösztöndíjasokhoz szólva úgy fogalmazott: nekik esélyük van arra, hogy földjük „sója” legyenek, hozzájáruljanak államuk felvirágoztatásához. Ezért indították el nekik a programot – jegyezte meg.

Az államtitkár szerint az ösztöndíjasok a magyar embereket is megerősíthetik majd. A kormány felnéz az érkezett fiatalokra, akik hitét példaértékűnek tekinti – tette hozzá.

A misével egybekötött ünnepségen Azbej Tristan hangsúlyozta: az ösztöndíjasoknak arra biztosítanak lehetőséget, hogy fejlesszék magukat, támogassák a saját közösségüket, térjenek vissza a családjukhoz, miután végeztek.

Arra kérte őket, hogy legyenek hírnökei a magyar emberek szolidaritásának.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a programra jelentős volt a túljelentkezés, így azok, akik végül ösztöndíjat kaptak, a kevés kiválasztott közé tartoznak.

A hazájukban kisebbségben élő keresztény közösségek számára a világ sok pontján a szülőföldön boldogulás érdekében elengedhetetlen, hogy a fiatalok megfelelő felsőfokú oktatásban részesüljenek. Ezért indult el Magyarország 2017-ben az Ösztöndíjprogram keresztény fiataloknak, amely a Hungary Helps szerves része.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!