Azbej Tristan: Világosan látszik, hogy a kereszténydemokrata kormányokat támadják

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt hétfő este Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke.

Azbej Tristan

Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója írta az EU Observerben azt az elemzést, amely a szokásos pontokon bírálja a magyar kormányt – jogállamisági kérdésekben, a bírósági szervezet átalakítása kapcsán, illetve az emberi jog érvényesülése tekintetében. Miért tartotta fontosnak nyílt levélben válaszolni erre? – tette fel a kérdést az államtitkárnak Velkovics Vilmos, műsorvezető.

Azbej Tristán elmondta:mtöbb okból is fontosnak tartotta, hogy megválaszolja a cikket. Egyrészt azért, mert a szokásos gyalázkodások mellé olyan szándék is társult, melynek célja meggyőzni az EU tagállamainak kormányait és az EU intézményeit, hogy a források elosztását és kifizetését kössék jogállamisági, emberi jogi feltételekhez.

Ez még szép gondolat is lenne, azonban az is kiderül, hogy Human Rights Watch és más, Soroshoz köthető politikai álcivil-szervezetek kívánják meghatározni, hogy melyik országok tartoznak bele a jogállamiságot megsértő államok csoportjába. Tennék mindezt nem objektív mércék alapján, hanem pusztán politikai válogatásból – fejtegette az államtitkár.

„Világosan látszik, hogy a kereszténydemokrata kormányokat támadják, melyek a nemzeti szuverenitást védik, s a migráció ellen hoznak döntéseket. Megfelelőnek pedig azok az államok számítanak, melyek a liberális politikai dogmákat követik. Tehát most már súlya van a rágalmazásoknak, hazánk érdeke pedig az, hogy a forrásokat ésszerűen és igazságosan osszák el. A kormány szemére vettették a szolidaritás hiányát is azzal, hogy a szerintük humanitárius tevékenységet folytató, szerintünk a tömeges migrációt illegálisan segítő civilszervezetekkel nem működünk együtt” – fogalmazott Azbej Tristan. Hozzátette: ezek nem csak cáfolható, hanem felháborító vádak is, tekintve, hogy Magyarország a Hungary Helps programon keresztül példát mutatott a világnak: az elmúlt két és fél év alatt több mint 70 ezer ember helyben maradását tették lehetővé, amit a világ vezetői is elismertek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!