Bagdy Gábor: Mindszenty József életpályája példamutató mindannyiunk számára

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Megemlékezők!

Szeretettel köszöntöm Önöket, a mai Mindszenty megemlékezésen. A mai ünnepségünk nem előzmény nélküli.
Azt, hogy ma itt állhatunk a Mindszenty József bíboros téren először is megalapozta a térelnevezés, melyet Dr. Szederkényi Károly atya kezdeményezésének köszönthetünk.

Bagdy Gábor (KDNP), főpolgármester-helyettes, a XIII. kerületi polgármesterjelölt beszédet mond a Mindszenty szobor  megkoszorúzása és Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Ezt követően a téren felavathattuk a Mindszenty szobrot, melyről már Dr. Gaál Katalin asszony beszédében hallhattunk.
Most pedig itt állunk, hogy megkoszorúzzuk ezt a szobrot és egyben megünnepeljük azt is, hogy 2019. március 27-én a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármester úr javaslata alapján -kezdeményezésemre- megszavazta, hogy Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgára lett.

Bagdy GáborBagdy Gábor (KDNP), főpolgármester-helyettes, a XIII. kerületi polgármesterjelölt beszédet mond a Mindszenty szobor  megkoszorúzása és Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az díszpolgári címek átadására ünnepélyes keretek közt 2019. június 19-én került sor az Újvárosháza Dísztermében, ahol személyesen Erdő Péter bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek vette át a díjat Tarlós István főpolgármester úrtól.
A díjátadó ünnepségen a laudációban ez állt: „A világ- és egyháztörténelem tiszteletreméltó alakjaként a magyar keresztény közösség hitének és erkölcsi fölfogásának erősítéséért, a szent Magyarországért végzett áldozatos és történelemformáló tevékenysége elismeréséül”

Bagdy Gábor

A Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Mindszenty József életpályája példamutató, nem csak a budapestiek, hanem mindannyiunk számára.
Mindszenty József, mint katolikus püspök, majd később esztergomi érsek mindkét diktatúra áldozatává vált. Előbb a nyilasok, majd később a kommunisták akarták térdre kényszeríteni, elveivel szembeállítani.

Mivel egyaránt volt a rendszer ellensége és a magyar katolikus egyház prímása, a pere rendkívüli figyelmet kapott, szerepe jelképpé vált. A bebörtönzése, perbefogása nem kizárólag a személyére irányult, hanem az egész Katolikus Egyház és a vallását gyakorló társadalom került vád alá.

„A Mindszenty-pert abból a célból rendezték, hogy elhallgattassanak engem, akinek figyelmeztető és bíráló szavára felfigyel az ország és a nyugati keresztény világ” – írta emlékirataiban.

Bagdy Gábor A Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Azáltal, hogy a folyamatos kínzások és vallatások közepette is ellenállt és hű maradt elveihez, erőt, reményt és hitet adott a diktatúra áldozatainak, és sokakat ráébresztett a kommunizmus rendszerének félelemkeltő, pusztító mivoltára.

Bagdy GáborA Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Püspöki jelmondata a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) talán pont ezáltal nyert értelmet. Hiába ítélték el, nem tudták megtörni. A testét kínozhatták, gyógyszerezéssel a tudatától megfoszthatták, de erős, elveihez hű lelkét nem tudták a kommunizmus rabigájába hajtani, bárhogy szerették volna.

Mindszenty az egyház keleti politikájának is áldozatává vált. Annak ellenére, hogy a nehéz órákban is kitartott keresztény elvei mellett és a diktatúrával szembeni ellenállás jelképévé vált, a Katolikus Egyház is kihátrált mögüle, mivel arra törekedett, hogy kialakuljon egy párbeszéd a kommunisták és az egyház között az egyházi személyek szabadonbocsátásának és a vallás fennmaradásának érdekében.

Bagdy GáborA Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Mindszenty életének utolsó éveit hazájától távol töltötte, mégis lélekben erős maradt.

Egy 1974-es torontói sajtótájékoztatón többek között az alábbi kérdést intézték hozzá: „Eminenciád úgy 1956-ban kiszabadulás után, mint most, Magyarországról való kijövetele után kijelentette, hogy megbocsát minden ellenségének. Ez vonatkozik a kommunistákra is?”

Bagdy GáborA Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Mindszenty válasza a következő volt: „Igen, minden ellenségemnek megbocsátok, de ez nem jelenti, hogy életem utolsó percéig ne harcoljak a kommunista rendszer ellen, a nemzetemet és a kereszténységet elnyomó zsarnokság ellen. Az ellenségeimnek személy szerint megbocsátok – de a kommunista rendszernek soha!”

Mindszenty életpályája, hite, ereje és bátorsága példamutató és tiszteletreméltó. Emléke tiszteletére a Mindszenty Alapítvány már 1986-ban kezdeményezte a szentté avatási eljárás elindítását.

Bagdy GáborA Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

1994-ben megindult a boldoggá avatás. Ebben a folyamatban tavaly nagy előrelépés történt, hiszen boldoggá avatásának első lépése, az életszentség elismerése megtörtént, "Ferenc pápa jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket".

Remélem sikerrel zárul ez a folyamat és megkapja azt az elismerést, ami sajnos életében elkerülte őt áldozatvállalása ellenére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Megemlékezők!

Imádkozzunk együtt, hogy a néhai prímás boldoggá, majd szentté avatása mielőbb megtörténjék!

Beszédemet egy Mindszenty József idézettel szeretném zárni, emléket állítva életművének:

„A csoda az emberekben és a világban történik aszerint, ahogyan dolgozunk és küzdünk. Isten mindig azzal van, aki állhatatosan kitart.” (Mindszenty József)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Bagdy GáborA Mindszenty szobor megkoszorúzása Mindszenty József Budapest posztumusz díszpolgárává avatása alkalmából (Budapest, 2019.09.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!